hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Az egészségbiztosításokról érdemes konzultálni

Nem kizáró ok a koronavírus-fertőzés a kockázati életbiztosításoknál

A biztosítótársaságok jellemzően kifizetik a koronavírus-fertőzésben elhunytak életbiztosítását, sőt több biztosító a járványhelyzet idején az ügyfelek szempontjából kedvezően változtatott a szerződéses feltételeken, közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A szervezet ismertette: a hazai életbiztosítási piac szinte teljes egészét lefedő tizenegy Mabisz-tag társaság kockázati életbiztosításaiban nem tartozik a kizárások közé a koronavírus fertőzés. Van olyan biztosító, amelynek szerződési feltételei eleve nem tartalmaznak járványhelyzetre vonatkozó kizárásokat. Mások úgy értelmezik, hogy azért nem kizáró ok náluk a koronavírus, mert nem minősül sem heveny fertőző betegségnek, sem kritikus betegségnek.

Van olyan biztosító, amelyik külön felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi években értékesített kockázati életbiztosításuk szerződéses feltételei szerint kizáró eseménynek minősülhetne a koronavírus-járvány, de úgy döntöttek, hogy a koronavírussal kapcsolatos biztosítási eseményekre is minden egyéni és csoportos kockázati életbiztosítás esetén szolgáltatnak.

A biztosítók szövetsége jelezte, olyan társaság is van, amely arról tájékoztatott, hogy a jelen helyzetben a koronavírussal kapcsolatos, és a feltételek alapján kizárt biztosítási események esetében is igyekeznek a legnagyobb méltányossággal és körültekintéssel eljárni. Több biztosító kedvezően módosított az új szerződéseknél az egyes életbiztosítási, valamint baleset- és betegségbiztosítási termékeknél érvényes várakozási, kockázatkizárási időn. Az egészségbiztosításokban ugyanakkor lehetnek lényeges eltérések az egyes társaságok termékei között, hívta fel a figyelmet a Mabisz. Előfordulhat, hogy a szerződési feltételek nem terjednek ki a koronavírussal kapcsolatos ellátásokra.

A Mabisz szerint érdemes konzultálni biztosítási szakemberekkel, mert a megkötött szerződésekben az átlagosan igényelt biztosítási védelem mértéke nem ideális, jelentős az alulbiztosítottság.

 

hirdetés

Könyveink

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Álomkönyv. Pszichoterápiás álommunka

    Az Álomkönyvet mindazok haszonnal forgathatják, akik érdeklődnek saját álmaik iránt, és akik izgalmasnak találják a...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Élettan gyógyszerészhallgatók részére

    Tartalom I. rész - Élettani alapfogalmak A szervezet belső környezete és a homeosztázis fogalma  A sejtfunkciók molekuláris...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...