hirdetés

Nem jár leépítéssel az átalakítás a minisztérium szerint

Nem jár létszámleépítéssel a megyei önkormányzati intézmények állami kézbe vétele, amely országosan mintegy 740 intézményt érint – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) csütörtökön.

A KIM és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a meglévő adataik alapján felmérte az átadás által érintett intézményi kört, ennek alapján országosan 739 intézmény lehet érintett, ebből 30 egészségügyi, 475 közoktatási, 132 szociális, gyermekvédelmi és ifjúsági, 77 közművelődési és 25 egyéb intézmény – közölte a tárca az MTI megkeresésére.

A közigazgatási minisztérium hangsúlyozta, hogy még nem született döntés az átadandó intézmények pontos számáról. Rámutattak arra, hogy minden megyében működik bizottság, amelynek feladata az intézményi kör, a feladatellátáshoz kapcsolódó személyi, költségvetési és vagyoni kérdések felmérése.

A KIM jelezte, az átadás-átvétellel kapcsolatos intézkedések tekintetében előkészítés alatt áll az a jogszabálycsomag, amely a végrehajtást fogja szabályozni. A megyei irányítású közintézmények sok tízezer embert foglalkoztatnak, akiknek a jövője korábban bizonytalan volt, hiszen nem lehetett tudni, hogy a fenntartó önkormányzat képes lesz-e hosszú távon működtetni az adott intézményt vagy nem – közölték, rögzítve: az intézményekkel együtt a feladatot – beleértve a megyei közgyűlés hivatalaiban ellátott irányítási feladatokat is – ellátó munkatársak is átkerülnek az állami szervekhez, így a feladatátvétel nem jár együtt létszámleépítéssel.

Az átadás részleteit rendezni hivatott jogszabályok előkészítése keretében folyamatos a konzultáció a felek között az átadandó intézményi kör, személyi állomány, költségvetési források tekintetében – tudatta a minisztérium.

Tájékoztatásuk kitér arra is: a kormány célja, hogy az átveendő intézményi kör működéséből adódó, több évre visszanyúló adósságállományt és az intézmények gazdálkodását konszolidálja. Így elsődleges szempont, hogy a megyei önkormányzatok kiszabadulhatnak az adósságcsapdából és erőiket a településfejlesztésre fordíthatják, a fejlesztési források elosztásáról ugyanis a jövőben a megyei közgyűlések döntenek majd. Ezzel párhuzamosan az állam általi intézményirányítástól és az egységes szakmai irányítástól egyértelműen elvárt eredmény, hogy azonos és magas színvonalú közszolgáltatást biztosítsanak az intézmények az állampolgárok számára – közölte a közigazgatási tárca.

A miniszterelnök hétfőn jelentette be, hogy 2012. január elsejétől az állam átveszi a megyei önkormányzati intézményeket, és azokkal együtt a megyei közgyűléseknél eddig felhalmozódott mintegy 180 milliárd forintnyi adósságot is, amelynek rendezéséről, esetleges átütemezéséről tárgyalások kezdődnek a hitelezőkkel, azaz a bankokkal.

(forrás: Napi Gazdaság, MTI)

Könyveink

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...