Nehezen birkóznak meg a betegáradattal a brit kórházak

A légúti betegségekben szenvedők nagy száma a szállítók jelentése szerint magasabb, mint a Covid-világjárvány első hulláma idején, írja az Origo.

A Swindon's Great Western Kórház egyik dolgozója elismerte, hogy elképesztően sok a betegük ezen a télen. Azután beszélt erről a Sunday Times-nak, hogy kiderült, valakinek 99 órát kellett várnia a kezelésre a baleseti és sürgősségi osztályon. Sokaknak mindössze egy szék jut, de akik nem ilyen szerencsések, annak a földön kell kivárniuk a sorukat. Ugyanakkor nem csak ennél az egészsügyi intézménynél tapasztaltak kellemetlen dolgokat a betegek.

Az oxfordi John Radcliffe Kórház sürgősségi osztályán egy hároméves kislány egy műanyag székre kuporodva próbált elaludni. Mint kiderült, órákat várt a kezelésre. Édesapja, Tom Hook megosztott egy képet a közösségi médiában, amin a széken alvó gyereke látszik és ezt írta hozzá:

Kimerülten, kiszáradva és számos betegséggel küzdve ez a legjobb, amit az NHS (Nemzeti Egészségügyi Szolgálat) tehet öt órával azután, hogy megérkezett a sürgősségire és 22 órával azután, hogy segítségért telefonáltunk. A kórházi dolgozók fantasztikusak, és szinte elvégezhetetlen munkát végeztek el egy tönkrement rendszerben, amely mindent a sürgősségire irányít, amely aztán nem tud megbirkózni a feladattal.

Szavait a DailyMail cikke idézte, amelyben az áll, több oldalas várólisták készülnek azokról, akiknek ágyakra lenne szükségük, de az is kiderül belőle, hogy egy ideje a mentősöket arra kérik az orvosok, takarékoskodjanak az oxigénellátással. Ezt azzal magyarázzák, hogy megnőtt a hordozható oxigén iránti kereslet, ami miatt az ország több kórházában veszélyesen kifogytak a készletek.

A Health Service Journalnak (HSJ) a mentők azt nyilatkozták, hogy a hiányt a légúti betegségekben szenvedő betegek nagy száma okozza, ami „a szállítók jelentése szerint magasabb, mint a Covid-világjárvány első hulláma idején". A brit egészségügyi vezetők régóta arról beszélnek, hogy az idei tél valószínűleg a legrosszabb a várakozási idők tekintetében, mivel a kórházak nehezen tudnak megbirkózni az influenza és a "Strep A" rohamosan növekvő esetszámával – írja a brit lapok cikkeit szemléző összeállításában az Origo.

(forrás: Origo)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...