hirdetés

Négymillió munkavállalót érintenek a munkaalkalmassági vizsgálatok

A cégek számára a vizsgálatok költsége elenyésző, az egy munkavállalóra eső díj havi ezer forint körül van, közli az Economx.

Nagyjából évente négymillió munkavállalót érintenek a munkaalkalmassági orvosi vizsgálatok. Ezek közül körülbelül egymillió szellemi munkakört érint a most hatályba lépett jogszabályváltozás. Szakemberek az egészségmegőrzés fontossága miatt továbbra is azt javasolják a vállalatoknak, hogy a jelenlegi foglalkozás-egészségügyi szolgáltatói szerződéseket tartsák fenn, mondta az Economxnek Kirschner András, a Swiss Medical Services Kft. orvosigazgatója, aki a Vállalkozók Országos Szövetségében (VOSZ) az egészségügyi tagozat foglalkozás-egészségügyért felelős elnökségi tagja is.

A cégek számára a vizsgálatok költsége elenyésző, az egy munkavállalóra eső díj havi ezer forint körüli, ez a 301 484 forintos minimálbér munkáltatói összköltségének mindössze két-három ezrelékét jelenti. Az üzemorvosi vizsgálatok ár-érték arányban a legkedvezőbbek és továbbra is adómentesen nyújtható egészségügyi szolgáltatást kaphatnak a munkavállalók, sorolta az ügyvezető.

Az évenkénti, alaposan kivitelezett alkalmassági vizsgálatok során a munkavállalók hét százalékánál fedeznek fel addig ismeretlen egészségkárosodást, vagy ismert betegség kezeletlenségét, elhanyagoltságát állapítják meg az orvosok, írja a lap, azt is jelezve: a híresztelésekkel ellentétben nem törlik el a foglalkozás egészségügyi alkalmassági vizsgálatokat, hanem a jellemzően irodai környezetben dolgozók részére nem kell kötelezően biztosítani ezt a szolgáltatást, például a preventív, egészségi állapotot ellenőrző vizsgálatokat. A törvény a munkáltató belátására bízza az irodai dolgozói réteg évenkénti üzemorvosi vizsgálatát. Jelen pillanatban nincs jogharmonizáció és egymással ellentétes jogszabályok okoznak majd a megszüntetés esetén problémát az így eljáró munkáltatók számára – tette hozzá az ügyvezető.

A teljes információ

(forrás: Economx)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...