hirdetés
2025. július. 28., hétfő - Szabolcs.
hirdetés

 

Nagy Márton a Richter és a Biotalentum példátlan magyar sikeréről

Az Európai Bizottság kiemelt fontosságú európai érdeket szolgáló projekteknek minősítette a Richter Gedeon Nyrt. és a Biotalentum Kft. egészségipari innovációit, melynek alkalmából Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter fogadta Orbán Gábort, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatóját, valamint dr. Dinnyés Andrást, a Biotalentum Kft. vezérigazgatóját.

A Közös Európai Érdeket Képviselő Fontos Projektek (IPCEI) olyan nagy, nemzetközi együttműködésen alapuló iparfejlesztési kezdeményezések, melyek valamennyi Európai Uniós tagállam gazdaságára pozitív hatást gyakorolnak, céljuk a közös európai piac globális versenyképességi lemaradásainak, stratégiai kitettségeinek orvoslása, közölte a NGM.

Nagy Márton kiemelte, Magyarország 2020 óta, kormányzati koordináció mellett vesz részt aktívan az IPCEI-folyamatban. Tavaly júniusban a mikroelektronika terén egy félvezetőipari kerámialapka projekt kapott lehetőséget az európai ökoszisztémába történő csatlakozáshoz, valamint év végén a felhőalapú infrastruktúra és szolgáltatások terén született meg az első két hazai IPCEI-minősítésű projekt. Az Európai Bizottság legfrissebb döntésével az egészségipar terén emelt ki újabb két magyar projektet.

Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint összesen hat tagállam 14 egészségipari projektje kapta meg az IPCEI-minősítést, köztük olyan európai óriáscégek, mint a francia Sanofi és Euroapi vagy a spanyol Sylentis. Ehhez az egészségipari elit klubhoz csatlakozik most a két magyar cég is.

A Richter Gedeon Nyrt. Flow-Kilo-Lab nevű projektjének célja egy innovatív áramlásos kémiai technológiákat kidolgozó laboratórium kiépítése, mely számos előnyt sorakoztat fel a hagyományos technológiákkal szemben. Nagy Márton kiemelte, a projekt környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve, valamint a költség és munkaerő hatékonyság terén is kiemelkedő, emellett nagyfokú rezilienciát teremt a gyógyszerhatóanyag-gyártásban, hiszen a laboratóriumi eredmények könnyen és gyorsan ültethetőek át egy méretnövelt gyártási technológiába.

A Biotalentum Cardiabetter nevű projektjének fő célkitűzése, hogy a cukorbetegség és a szívelégtelenség terén forradalmian új regenerációs medicina megoldást juttasson el hatóságilag engedélyezett klinikai kezelési stádiumba. Ennek keretében a hazai őssejt alapú GMP-minőségű, léptéknövelt modernizált ATMP gyártás beindítását tervezik pozitív "zöldítő" ipari termelési megoldásokkal, csökkentve a környezeti terhelést. Emellett a projekt részét képezi az orvosi képalkotó gépgyártás fejlesztése a beültetett sejtek nyomonkövetésére, valamint a nemzetközi és hazai partnerek bevonásával a preklinikai és klinikai kísérleti fázisok befejezése, a hazai sejtterápiás orvoslás fejlesztése.

Nagy Márton üdvözölte az Európai Bizottság döntését és gratulált a két magyar gazdasági társaság képviselőinek. A miniszter hangsúlyozta: az egészségipar dinamikus fejlődése a magyar gazdaság növekedésének ösztönzésében is kulcsszerepet játszik, az ágazat kiemelt helyet foglal el a Magyarország Kormánya által közzétett Versenyképességi Stratégiában is. A Richter Gedeon Nyrt. és a Biotalentum Kft. innovatív projektjei, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium aktív szerepvállalása nyomán elnyert IPCEI-minősítés a versenyszféra és a kormányzat egymást erősítő együttműködésének sikerét igazolja, mely a versenyképesség javításának kulcsa. Az állam örömmel áll ilyen áttörő, modern technológián alapuló projektek mellé és a szektor fejlődésében kiemelt szerepet kíván a jövőben is vállalni, áll a közleményben.

(forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium, MTI-OS)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...