hirdetés

 

Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére

Több magyar kutatócsoport, így a Pankotai Tibor vezetése alatt működő HCEMM Genom Instabilitás és DNS Hibajavítás kutatócsoport, valamint Beöthe Tamás, a Budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház- Rendelőintézet urológiai osztályának főorvosa közreműködésével olyan kutatás született, amely szerint komoly műtét válhat elkerülhetővé előrehaladott stádiumban lévő heredaganatos betegeknél: sok esetben a kemoterápia önmagában elegendő lehet.

A Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (Hungarian Centre of Excellence for Molecular Medicine - HCEMM) közleményében kiemelik: habár a daganatos betegségek jellemzően az idősebb korosztály tagjai között gyakoribbak, a hererák főleg a fiatal férfiakat érinti. Az esetek többségében ez csírasejtes daganatot jelent, ami arra utal, milyen típusú sejtekből származik a daganat.

A daganattípus évtizedek óta jól kezelhető, hiszen a ma használatos terápiára általában még az előrehaladott, későn észlelt betegség is jól reagál. Ugyanakkor a nem jól reagáló betegek kezelése súlyos kihívást jelent. Ezekben az esetekben ugyanis a több, általában 3-4 körös kemoterápiát gyakran a herék, illetve a hasüreg mögötti tér nyirokrendszerének teljes műtéti eltávolítása követi, amennyiben maradtak észlelhető daganatok.

A herék eltávolítása önmagában nagy változást jelent a beteg életében, a teljes képhez azonban az is hozzátartozik, hogy a nyirokszövetek teljes eltávolítása (szakmai nevén Retroperitoneal Lymph Node Dissection - RPLND) megterhelő, kockázatos, nagy szakértelmet igénylő műtét, hívták fel a figyelmet.

A kutatók rámutattak, az RPLND műtét folyamán eltávolított daganatoknak csak töredékékben, mintegy tizedében voltak kimutathatók életképes daganatsejtek. Könnyen lehet tehát, hogy a komoly műtét a legtöbb esetben nem szükséges, elegendő lenne a kemoterápiás kezelés. A fő kérdés az, hogy az orvosok meg tudják-e állapítani, mely esetben lenne a műtétre mindenképpen szükség. Ebben kiemelkedő szerepe van a Genom Instabilitás és DNS Hibajavítás kutatócsoportnak, ugyanis jelenlegi munkájuk célja az eddigi eljárásoknál érzékenyebb, részletesebb, akár vérmintából végezhető daganat diagnosztika megalapozása. Ez az eljárás eszközt adhat a daganatterápiát tervező orvos kezébe, hogy csak akkor rendeljék el a komoly műtétet, ha feltétlenül szükséges, áll a közleményben.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...