Muszbek Katalin átadja az orvos-szakmai vezetést

Dr. Muszbek Katalin januárban betöltötte a 75. életévét, átadja a Magyar Hospice Alapítvány orvos-igazgatói operatív feladatait, közli a hospicehaz.hu.

Dr. Muszbek Katalin az alapítói jogokat továbbra is gyakorolja, és folytatja pszichoonkológusi tevékenységét az alapítványnál. Az új szakmai vezető dr. Tóth Krisztina tüdőgyógyász, onkológus, palliatív szakorvos, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet Palliatív Osztályának vezetője, közli a honlap.

Fotó: hospicehaz.hu
Fotó: hospicehaz.hu

Dr. Muszbek Katalin 1973-ban szerezte orvosi diplomáját a Semmelweis Egyetemen, majd 1978-ban pszichiátriai szakvizsgát tett. A végzés után a Jahn Ferenc Kórházban, majd az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben dolgozott pszichiáterként. 1989-ben az Országos Onkológiai Intézetben elindította a Pszichoonkológiai munkacsoportot, amely Magyarországon az első szervezet volt, amely a daganatos betegre és nem a daganatos betegségre fókuszált. Pszicholoszociális, spirituális segítséget nyújtottak a betegeknek, és szorgalmazták a daganatos betegek érdekvédelmi szövetségének megalakulását.

Polcz Alaine-nel együtt indították el a hazai hospice mozgalmat az 1991-ben létrehozott Magyar Hospice Alapítvány létrehozásával.

Dr. Muszbek Katalin 1995-től 2001-ig alapító elnöke volt a Magyar Hospice-Palliatív Egyesületnek.

A Magyar Pszichoonkológia Társaság tiszteletbeli elnöke 2003-tól.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyi Tudományos Tanácsának tagja volt 2009-től 2020-ig.

Az Egészségügyi Szakmai Kollégiumok Hospice-Palliatív ellátás tagozatának elnökségi tagja volt annak 2006-os megalakulásától 2020-ig.

Dr. Muszbek Katalin nemzetközi szerepvállalásai:

A Magyar Hospice Alapítvány létrehozásával egyidőben, 1991-ben megalapította a Kelet-európai Pszichoonkológiai Társaságot (Eastern European Psychooncology Society), melynek 1995-ig az elnöke volt.
1990 és 1996 között az Európai Pszichoszociális Onkológiai Társaság (European Society for Psychosocial Oncology, ESPO) igazgatósági tagja volt. A Nemzetközi Pszichoonkológiai Társaság (International Psycho-Oncology Society) igazgatósági tagja volt 2006 és 2013 között.

Díjak, kitüntetések dr. Muszbek Katalin számára:

Pro Sanitate díj, 1997
Karol Marcinowski-díj (Lengyelország), 1998
Cosmo Nagydíj – “You are the best”, 2001
Budapestért díj, 2006
Polcz Alaine Emlékérem, 2012
Astellas-díj – Az év orvos vezetője, Magyar Hospice Alapítvány, 2012
Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, 2008
Lengyel Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, 2008
Veér András-díj, 2010
A Magyar Pszichoonkológiai Társaság életműdíja, 2022

Díjak, kitüntetések a Magyar Hospice Alapítvány számára, dr. Muszbek Katalin vezetése alatt:

Az Év Civil Szervezete Díj, 2001
Effie-díj (társadalmi célú kampányok kategória, bronz díj), 2002
Fischer Ágoston Óbudai Szociális Díj, 2011
Príma Primissima Díj, 2020

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...