Múlt a negyediken
2008. július 01. 00:00
Vegyük sorba! Kezdődött azzal, hogy jó 150 évvel ezelőtt a kortárs zenét lassanként kiszorította Mozart, Beethoven, majd Bach és Händel. Ezen az 1. hatványon muzsikálgatott Európa az 1950-es évekig. A repertoár ekkor sem változott meg, sőt. Ám az előadás mikéntje erős átalakulásnak – 2. hatvány – indult. A lemezpiac is reagált a fejleményre, az egyik nagy kiadó éppen ötven ezelőtt jelentette meg „Das Alte Werk” című sorozatát. Ugyanez a kiadó most jubileumi újrakiadást indított. Aztán a régizene rendszerváltó korszakában (múlt a köbön), az 1980–1990-es évek fordulóján radikális szemléletű olasz fiatalok megalapították az Il Giardino Armonicót, új standardot adva a muzsikálás szellemiségének. A letűnt korok életérzésére, atmoszférájára és napjaink ingerküszöbére hivatkozva nyúltak többek között Vivaldi muzsikájához. Nem a könyvtár sötétjéből bújtak elő, hanem a konzervatóriumok füstös klubjaiból. Lényegében rockzenészek voltak, rettenetes gyerekek, kötelező lázadással. Csúnyán, brutálisan beszéltek ott, ahol szépen és illedelmesen szoktak. Most, hogy egy raklapnyi Vivaldi-concertót (ezeket 1990-ben és 1991-ben rögzítették) a jubileumi emlékezés jegyében újra piacra dobtak, elgondolkozhatunk azon, hogy ezek a közel két évtizedes felvételek is visszavonhatatlanul a múlt részévé váltak (múlt a negyediken). A historikus zene rockerei (punkjai, hippijei és így tovább) révbe érkezett üzletemberek, tanárok, rendes muzsikusok (stb.) lettek. Zenélésük annyira standardizálódott, hogy önállóan gondolkodó muzsikus ma már rettegve kerüli a velük való összehasonlítást. Ennek ellenére sokan másolják manírjaikat, de olyan eredeti módon, ahogyan például a most szemlézett (és ritkábban játszott) Vivaldi-concertókban hallhatjuk, senki nem tudja utánozni őket. Akkor nem látszott, ma annál világosabb, hogy az Il Giardino a barokk zene táncházmozgalmát indította el. A népies műdal (például I Musici di Roma) és a pávakörös autentikusok (pl. Harnoncourt) után a revival harmadik fokozatába kapcsoltak. És még valami látszik, ami akkor kissé még homályos volt. Előadásaik nyomán a korabeli műfajok sokkal képlékenyebbnek bizonyultak, mint azt az akadémiai osztályozás alapján korábban hittük. Concerti da camera című válogatásukon a hangzás tömege alapján concerto grossókat, a reális szólamokat megszámolva kamarakoncerteket, sőt triószonátákat hallunk. Zenekari muzsika vagy kamarazene? Eldönthetetlenül összemosódnak a műfajok – ma már tanítjuk, hogy ez valóban így is volt. Így lesz a hippikből tananyag!
(Vivaldi, Concerti da camera I–II. Il Giardino Armonico, Warner Classics & Jazz)
(Vivaldi, Concerti da camera I–II. Il Giardino Armonico, Warner Classics & Jazz)
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!
