2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Müller Cecília: Néhány járványügyi adatnál enyhe csökkenés tapasztalható

A magyar lakosság átoltottsága duplája a legtöbb uniós országénak, ami már komoly haladást jelent a járványból kivezető úton, mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.

György István kifejtette, 2 969 647-en kaptak már első, és 1 250 582-en második oltást. Reményét fejezte ki, hogy ez hamarosan a járványügyi adatokban is jelentkezni fog. Folyamatosan emelkedik az oltásra regisztráltak száma, jelenleg 4 110 000-nél tartanak, 64 százalékuk már kapott oltást. A regisztrált 1,5 millió 65 évnél idősebb emberből csaknem 1,4 milliót már beoltottak, a három legveszélyeztetettebb csoport oltásán is túl vannak, így a legtöbb háziorvosi praxisban el tudták kezdeni az aktív korúak oltását. Ezzel kapcsolatban elmondta: 2 millió 130 ezer 18 és 59 év közötti ember regisztrált, akik közül több mint 800 ezren meg is kapták már az első oltást. A várakozó 1,3 millió aktív korúról szólva úgy fogalmazott: "bármikor csöröghet a telefonjuk". Minden regisztráltra "heteken belül sor fog kerülni".

György István elmondta, húsvét előtt 78 ezer, a múlt hétvégén 100 ezer pedagógust hívtak be soron kívüli oltásra, a részvételi arány 80 százalékos volt. Nyitnak egy harmadik kört azon pedagógusok, valamint a bentlakásos gyermeknevelési intézményekben dolgozók számára, aki korábban valami miatt nem tudták felvenni az oltást, a mostani hétvégén közel 30 ezer pedagógust várnak a kórházi oltópontokra Pfizer-vakcinára. Őket sms-ben értesítik majd.

A munkacsoport-vezető elmondta, kedden több oltóanyag is érkezik Magyarországra, de "nincs annyi vakcina, mint amennyivel képesek lennénk oltani". Pfizer-vakcinából 248 ezer érkezik, ebből 150 ezret kórházi oltópontokra szállítanak, 30 ezret a pedagógusok harmadik körös oltására különítenek el, a többit pedig második körös oltásra. Az egydózisos Janssen-vakcinából 28 800 érkezett, ezeket a honvédségi oltóbuszok kapják meg. A buszokkal a jövő héttől Tolna megyei kistelepülésekre mennek.

A vártnál kevesebb, szintén 28 800 AstraZeneca-vakcina is érkezik kedden, amiből 2880 háziorvos kap egy-egy ampullát, ami 10-10 ember oltására elegendő. Várnak második körös oltásokhoz való orosz oltóanyagot is, amelyet először hatósági vizsgálatnak vetnek alá.

György István beszámolója végén úgy fogalmazott: az unióban is kiemelkedő magyar oltási eredmények azt bizonyítják, hogy "Magyarország, a magyar egészségügy, a közigazgatás és a rendvédelem példaértékű teljesítményre, összehangolt munkára képes".

Póka István szülész-nőgyógyász főorvos (k) és Balázsi Andrea asszisztens (j) egy nő egészségi állapotát ellenőrzik, mielőtt beoltják az orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcina első adagjával a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban kialakított oltóponton 2021. április 13-án. MTI/Balázs Attila
Póka István szülész-nőgyógyász főorvos (k) és Balázsi Andrea asszisztens (j) egy nő egészségi állapotát ellenőrzik, mielőtt beoltják az orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcina első adagjával a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban kialakított oltóponton 2021. április 13-án. MTI/Balázs Attila

Müller Cecília: Már hatféle oltás van Magyarországon

A reggeli órákban megérkezett a Janssen vakcinája Magyarországra, így már hatféle vakcinával olthatunk koronavírus ellen, mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos a sajtótájékoztatón.

Néhány járványügyi adatnál enyhe csökkenés tapasztalható, így kijelenthető, hogy tetőzik a járvány harmadik hulláma. Jelezte ugyanakkor, hogy tendenciát csak a 7-14 napos "mozgóátlagokból" lehet kiolvasni. Kórházban még mindig sok beteg van a fertőzéssel összefüggésben, köztük sok fiatal. Lélegeztetőgépen 1209-en vannak és 272-en haltak meg az elmúlt napon.

A koronavírus brit mutációja fertőzőképesebb, és ez a veszély nem fog megszűnni. A védelmi intézkedésekkel valamint az oltások beadásával megszakítható a fertőzéslánc, hiszen sok múlik azon, hogy a vírus "milyen fogékonyságú szervezetre talál". Kiemelte, ezért van óriási jelentősége annak, hogy a járvány kitörésétől számítva viszonylag rövid időn belül elérhetővé váltak a különféle vakcinák, amelyek mindegyike hatásos és biztonságos, és megvédenek a súlyos szövődményektől. Fontos, hogy minden lehetséges helyről minél több oltóanyagot szerezzünk, és azokat minél hamarabb megkapják az emberek.

A kedd reggel érkezett Janssen-vakcinájáról elmondta, ez a vakcina hasonló az orosz Szputnyik V-vakcinához, egy 26-os adenovírust tartalmazó vektorvakcina, azzal a különbséggel, hogy ebből az oltásból egy adag is elég a védettséghez, amely az oltást követően két hét múlva alakul ki. Tizennyolc év felett mindenkinek adható, azoknak is, akik korábban átestek a fertőzésen, kivéve a várandós és szoptatós kismamákat. Mint mondta, a többi oltáshoz hasonlóan ennél is jelentkezhetnek oltási reakciók: bőrpír az oltás helyén, enyhe fejfájás, rossz közérzet, hőemelkedés, azonban ezek a tünetek rövid időn belül megszűnnek. Hozzátette: a Janssen-vakcinát a honvédségi oltóbuszokon fogják használni.

Az országos tisztifőorvos továbbra is arra kért mindenkit, hogy regisztráljon az oltásra. Ha valaki már időpontot kapott, akkor pontosan érkezzen, ezzel elkerülhető az oltópontokon a tumultus.

Müller Cecília elmondta, aki magán a fertőzést követően poszt-Covid tüneteket észlel, keresse fel háziorvosát, aki beutalja az ezzel foglalkozó ambulanciák egyikére. Idézett egy, a Lancet orvosi folyóiratban megjelent cikket, amely szerint minden harmadik koronavírus-fertőzésen átesett betegnél jelentkeznek poszt-Covid tünetek, amelyek akár fél évig is fennállhatnak.

Kérdés kapcsán elmondta, nincs összefüggés az elmaradó oltási reakció és a védettség kialakulása között, a vakcina beadása után megindul a szervezet immunreakciója. Beszélt arról is, hogy aki az első dózis után lett beteg, a második oltását csak akkor kaphatja meg, ha felgyógyult a fertőzésből. Ilyen esetben meg kell várni a teljes tünetmentességet. Ha valaki három napja tünetmentes, és letelt a tünetek megjelenésétől számított tíz nap, akkor gyógyultnak számít, és megkaphatja a második védőoltást.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés