hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

Mulasztások az egészségügyben: Magyar Péter feljelentést tesz (Frissítve: a kormányszóvivő)

A Tisza Párt elvárja, hogy a hatóságok haladéktalanul vizsgálják ki a kormányzati és egészségügyi mulasztásokat és nevezzék meg a felelősöket, idézi a politikus posztját a 24.

Feljelentést teszek foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és annak minősített esete, a több ember halálát okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt, amiért a kormányzati szervek és egyes egészségügyi intézmények vezetői elmulasztották a kórházi klíma berendezések kötelező fertőtlenítését, karbantartását és javítását, illetőleg a magyar egészségügyi intézményekben az alapvető higiéniai szabályok betartását, betartatását és a kórházi mosdók fertőtlenítőszerrel és szappannal való ellátását – jelentette be Facebook-oldalán Magyar Péter, azt követően, hogy az utóbbi napokban hőmérővel a kezében járta sorra az ország kórházait, írja a lap.

A Tisza Párt elnöke egy levélre hivatkozik, konkrétan a a kórházak karbantartásáért és beszerzéseiért felelős állami szerv, a Közbeszerzési, Ellátási Főigazgatóság (KEF) egyik vezetőjének belső levelére. Magyar szerint a nyilvánosságra került dokumentumban olvasható, hogy a KEF elismeri, több kórházban elmaradt a klímaberendezések kötelező fertőtlenítése. „Illetőleg kormányzati nyilatkozatokból tudjuk, hogy az Orbán-kormány már évek óta tudatában volt annak, hogy a kórházi klímaberendezések felújításra, illetve cserére szorultak” – tette hozzá.

A Tisza Párt elvárja, hogy a hatóságok haladéktalanul vizsgálják ki a kormányzati és egészségügyi mulasztásokat és nevezzék meg a felelősöket – fogalmazott most Magyar, aki ismét felszólította Orbán Viktort, hogy szakítsa meg a nyaralását, és hívjon össze rendkívüli kormányülést.

Frissítés:

Reagált a kormányszóvivő

A baloldal Gyurcsány Ferenc kormányzása idején kórházakat zárt be és vitt csődbe, mondta Vitályos Eszter kormányszóvivő a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban. Az MTI híre szerint ők voltak azok, akik 600 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből, elbocsátottak 6000 egészségügyi dolgozót, elvettek egyhavi bért az orvosoktól és az ápolóktól. Több ezer kórházi ágyat számoltak fel, vizitdíjat és kórházi napidíjat fizettettek, az összeomlás szélére sodorták az egészségügyet, fogalmazott a kormányszóvivő, kiemelve: a nemzeti kormány két és félszer annyit költ az egészségügyre, mint a baloldali Gyurcsány-kormány 2010-ben.

A kormány az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb béremelési programját hajtotta végre az orvosok béremelésével, és az ápolók bérét is jelentősen növelte. Az elmúlt években rengeteg egészségügyi fejlesztés valósult meg az országban. Felújítottak 91 kórházat, 54 rendelőintézetet, 107 mentőállomást, emellett 23 új rendelőintézet és 41 új mentőállomás épült. A Magyar Falu Program keretében több mint 600 orvosi rendelő épülhetett vagy újulhatott meg. Az Egészséges Budapest programban 2017 óta 11 országos intézet, 13, a fővárost és agglomerációt ellátó kórház, centrumkórházak és 32 szakrendelő fejlesztése zajlott, sorolta Vitályos Eszter. A kormányszóvivő Facebook-bejegyzésében kiemelte azt is, hogy a kormány az elmúlt időszakban több mint 500 milliárd forintnyi fejlesztést hajtott végre az egészségügyben. 1706 település szerezhetett be orvosi eszközöket mintegy 4 milliárd forintnyi összegből és 81 település 6,79 milliárd forintot költhetett orvosi szolgálati lakások építésére, felújítására, valamint több mint ezer új mentőautó állt szolgálatba.

(forrás: 24.hu, Facebook, MTI)

Könyveink