Mokkáskanálnyi csillagpor

4,6 milliárd kilométert tett meg csaknem 7 év alatt a Stardust (csillagpor) űrszonda, hogy végül egy milligramm port juttasson a Földre. Sok hűhó semmiért? Éppen ellenkezőleg, a küldetés az űrkutatás egyik nagy sikere, először kerül a kezünkbe, a laboratóriumok asztalára csillagközi por és egy üstökös pora.

A Stardust űrszondát 1999. február 7-én indította útjára a NASA amerikai űrügynökség. 2002. augusztustól decemberig gyűjtötte a csillagközi port, megközelítette a Wild-2 üstököst, anyagmintákat vett, és felvételeket készített. A pormintákat tartalmazó kapszula január 15-én ért Földet.  A szonda a Sagittarius csillagkép irányából érkező, az egész Naprendszeren átáramló, kb. 30 km/s sebességgel mozgó porból gyűjtött anyagot. Ebből a csillagközi porból kb. 100 darab, egyenként 0,1–1 mikrométer átmérőjű részecskére számítanak a kutatók. Eddig csak spektroszkópiai mérésekből következtethettünk a csillagközi anyagban előforduló szerves molekulákra, most megnyílik a közvetlen vizsgálatok lehetősége.  Hasonlóan izgalmasnak ígérkezik az üstökös porának alapos analízise. Az üstökösök a Naprendszer legkezdetlegesebb, legöregebb testjei, anyagukban őrzik azt az ősi szoláris ködöt, amelyből valamikor a Naprendszer kialakult. Magjuk jégből, porból és más szilárd anyagokból áll, a jég nagyrészt vízjég, de találhatók benne jéggé fagyott gázok is. A Naprendszer belsejében járva az üstökösmag anyagának egy része elpárolog, ebből keletkezik az üstökös csóvája. Az egész Naprendszerben az üstökösök a leggazdagabbak szerves molekulákban, ezért becsapódásaikkal szerepük lehetett a földi élet kialakulásában is. A Wild-2 üstökös újonc a Naprendszerben, ezért különösen érdekes a kutatók számára, főként, hogy mindössze ötször járt Napközelben, tehát kevés anyag párolgott el a magjából, így nagyon közel áll az eredeti, ősi összetételéhez.