hirdetés

 

Modern molekuláris technológiákkal vizsgálnak tüdőbetegségeket

A krónikus légúti gyulladással járó tüdőbetegségek eltérő kórlefolyása előrejelzéseinek kutatására nyert el 1,2 milliárd forint állami támogatást az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK).

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap pénteki közlése szerint pályázatukon a konzorcium a krónikus légúti gyulladással járó tüdőbetegek és koronavírus-fertőzöttek molekuláris jellemzése mellett biobankot hoz létre.

Mint írták, konzorciumvezetőként az OKPI a krónikus légúti gyulladással járó tüdőbetegségek, így a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD), az asztma és a cisztás fibrózis (CF) gyulladásos folyamatait vizsgálja modern molekuláris technológiákkal. A kutatások egyik célja olyan biomarkerek keresése, amelyek lehetővé teszik az eltérő gyulladásos folyamatokkal érintett betegek állapotsúlyosbodásának előrejelzését, valamint annak megállapítását, hogy milyen rizikója van tüdődaganatok kialakulásának a pácienseknél. A különböző gyulladásos folyamatok molekuláris vizsgálatai nemcsak egy betegség kialakulásának és fejlődésének jobb megértését szolgálják, hanem a jövőben új gyógyszeres terápiás célpontok és új diagnosztikai módszerek kifejlesztését is lehetővé teszik – fejtették ki.

Közölték továbbá, hogy a projekt részeként a krónikus tüdőbetegek és COVID-19 fertőzöttek biológiai mintáinak gyűjtésére és tárolására az OKPI biobankot hoz létre, amely további kutatások alapja lehet.

Az OKPI "betegmintákat" biztosít a projektben a Szegedi Biológiai Kutatóközpont részére a SARS-Cov-2 vizsgálataihoz. Hozzátették: az SZBK várható eredményei gyakorlati áttörést hozhatnak a koronavírus-fertőzés lefolyásának előrejelzésében, ugyanis olyan vérplazma biomarkereket keresnek, amelyek előre jelzik a COVID-19 megbetegedés életveszélyes állapotát előidéző citokin vihart, illetve a légzési elégtelenségért felelős kétoldali tüdőgyulladást.

Az eredményeket magyar és angol nyelvű tudományos szakfolyóiratokban publikálják majd.

Az NKFI Alap pályázati kiírásán támogatást nyert projekt 2024. március 31-én zárul.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A bizalomtól a találkozásig - Ajkay Klára összegyűjtött írásai és előadásai

    Ajkay Klára klinikai pszichológus, pszichoanalitikus és pszichodráma...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...