Mit vár az új minisztertől?

 Kerüljenek helyükre a klinikák

A reformlépések korrigálását várjuk az egészségügyi minisztertől, akinek olyan elveket, érveket is figyelembe kellene vennie, amelyeket az egészségügyi tárcát irányító szakemberek eddig nem tartottak szem előtt. A legfontosabb ezek közül: a progresszív betegellátás követelményének megjelenítése a kapacitásstruktúrában és a finanszírozásban. Módosítani kell a beutalási rendet is, hogy az egyes intézmények mind területi szinten, mind a progresszivitásban betöltött szerepük szerint a helyükre kerüljenek. Mindenképpen definiálnia kell, hogy az új területi ellátási struktúrában milyen szerepet szán a kormány az egyetemi klinikáknak.
Noha az április eleji változások óta még csak néhány hét telt el, már jól látszik, hogy nem elegendő az ágyszám és a teljesítményvolumen, amely jelenleg az egyetemek rendelkezésére áll. Nagy a diszkrepancia az ágyszám, a finanszírozás és az ellátandó betegek száma között.
A klinikák mozgástere kisebb a magánfinanszírozás bevonásában is, hiszen a legkorszerűbb, egy-egy súlyos betegségcsoport ellátásához szükséges komplex terápia – legyen szó akár koraszülöttmentésről, akár onkológiai kezelésről – megfizethetetlen a magánember számára. Az egészségügyi ellátórendszer átalakítását nem lehet elvonatkoztatni az orvos- és rezidensképzés problémáitól sem, ezért is kiemelten fontos, hogy az orvosképzést folytató intézményekben megfelelő infrastruktúra álljon rendelkezésükre, s ne vonuljon ki az állam a rezidensképzésből.
Kérdés, hogy az egészségbiztosítás átalakításáról mi alapján dönt a kormány, mennyiben számítanak a betegek, a potenciális páciensek és a szakma érdekei, s mennyiben az üzleti lobbisták nyomása. A hozzám eljutó visszajelzések alapján úgy vélem, hogy a szakmában dolgozók többsége az egybiztosítós modellt preferálja, hiszen könnyen belátható, hogy több szereplővel az adminisztrációs költségek nőnek majd, s ezt csak az ellátásból való újabb forráskivonással vagy többletbefizetések megkövetelésével lehet ellensúlyozni. Ma a legfőbb kérdés: a változtatások irányát a szakmai vagy a politikai érvek tudják-e inkább befolyásolni? Csak reménykedhetünk…

Dr. Stubnya Gusztáv,
a Semmelweis Egyetem
stratégiai főigazgatója

Módosítások tegnapra

Az új miniszter legsürgősebb teendőjének azt tartom, hogy a bevezetett intézkedések következtében előállt visszásságokat orvosolja. Ha ennek optimális határidőt kellene szabnom, azt mondanám: tegnapra. Sokévnyi halogatás után az ágazatban elkezdődött egy átfogó reformfolyamat, ennek szükségességét a döntő többség nem kérdőjelezi meg. A kritika nem a változtatási szándékot, hanem annak végrehajtását illeti. Egy szakrendelő felelős vezetőjeként a legnagyobb gondot abban látom, hogy az ellátórendszer átalakításához fordított sorrendben láttak hozzá, mint ahogyan az logikus és szakmailag inkább védhető lett volna: a járóbeteg-ellátás megerősítése helyett a fekvőbeteg-ellátó rendszer kapacitását korrigálták. Mindezzel együtt úgy vélem: túlhaladott ma azon vitatkozni, hogy mit lehetett volna másként tenni. Érd kórház nélküli megyei jogú város. Amikor az ellátási térképek kirakós kockáit egymás mellé helyezték a hivatalnokok, egyes pácienseket arra kárhoztattak, hogy Budapesten átutazva vegyenek igénybe bizonyos, közelebb is hozzáférhető egészségügyi ellátást. Ezek olyan szembeötlő hibák, amelyeket mihamarabb orvosolni kell.
Miközben az a cél, hogy minél kevesebben kerüljenek kórházba, s minél több pácienst lássanak el az alap- és a szakellátást biztosító járóbeteg-intézményekben, a szakrendelők évek óta hiába próbálnak pályázni egynapos sebészeti ellátásra. Ezt a lehetőséget most is csak a fekvőbetegellátásra szakosodott intézményeknek biztosítja a szaktárca, holott éppen a szakrendelők tehermentesíthetnék a kórházakat az egynapos sebészeti ellátás meghonosításával. Mindennek természetesen előfeltétele, hogy a ma is túlterhelt szakrendelők finanszírozása erre fedezetet nyújtson. Ha a minisztérium új vezetése az alapvető irányvonalon nem is változtat, abban bízom, hogy az eddiginél megfontoltabban, s a mindennapos betegellátásra rálátók egynémely szakmai érvét megfogadva hoznak döntéseket, illetve módosítják az eddigi intézkedések nem kívánt mellékhatásait.

Dr. Győri Zsuzsa,
az Érdi Szakorvosi Rendelőintézet
megbízott főigazgató-főorvosa

Sajnos mindegy, hogy ki a miniszter

Semmi jót nem várok az új minisztertől, pesszimizmusom teljesen független a személyétől. Ameddig ugyanis bármelyik pártnak az a célja, hogy pénzt vonjon ki az egészségügyből, addig teljesen mindegy, hogy ki ül a miniszteri székben.
A szaktárca új vezetője ugyanúgy pártkatona, mint elődje, tehát az SZDSZ által megfogalmazott utasításokat kell végrehajtania, akár használ azzal a szakmában dolgozóknak és a betegeknek, akár árt. Félreértés ne essék: ha nem a szabaddemokraták joga volna a tárcavezető jelölése, hanem bármelyik más parlamenti párté, akkor sem lenne számottevően jobb a helyzet, legfeljebb a hangsúlyok lennének máshol – esetleg némileg emberségesebben, s talán elfogadhatóbb eljárásrendben hajtanák végre az átalakításokat.
Az utóbbi időszakban általánossá vált, hogy hibás jogszabályok és utasítások látnak napvilágot, a tárca nem tartja be az önmaga által megalkotott előírásokat és határidőket sem. Elvárom, hogy a jövőban a minisztérium tegyen eleget a jogszabályban foglalt szakmai egyeztetési kötelezettségének – nemcsak névleg, technikailag, hanem érdemben is. Egyetlen példa: azt gondolom, velem együtt a háziorvosok döntő többsége támogatja a biztosítási jogviszony ellenőrzését, ám elutasítjuk azt, hogy a csaknem hónapról hónapra növekvő adminisztrációs terhek mellett még az adóellenőri szerepkört is az rájuk testálják.
A következő időszak legnagyobb érvágása a több-biztosítós modell erőltetett bevezetése lesz, holott annak nemcsak az ellenzéki oldalon vannak szép számmal ellenzői. Az üzleti biztosítók piacra lépése nem oldja meg az eddig is alulfinanszírozott, s a közelmúltbeli intézkedések nyomán tovább szegényített ágazat gondjait, sokkal inkább tetézi majd azokat.
Félő, hogy tovább nőnek a lakosság terhei, s tovább csökken a már mostanra is drámaian megcsappant szolidaritás a társadalomban. A miniszter kiválasztásakor az új pártelnök egyik legfőbb szempontja az volt: a jelölt legyen a több-biztosítós modell feltétlen híve és elkötelezettje. Mire számíthatunk akkor? Ilyen kikötések mellett valódi párbeszédet várni naivság. Álláspontom szerint mindent meg kell tennünk az egybiztosítós, szolidaritás alapú rendszer megőrzéséért! Éppen azért adtam be – magánemberként – népszavazási kezdeményezést, amelyet az Országos Választási Bizottság első körben formai okokra hivatkozva ugyan elutasított, ám reményeim szerint másodjára már nem támaszt kifogást ellene. A társadalombiztosítás jelenlegi rendszerének átalakítása ugyanis olyan kérdés, amelyről nem dönthet egy politikai kisebbség az emberek megkérdezése nélkül.

Dr. Kertai Aurél
budapesti háziorvos, a Magyar Orvosi
Kamara Háziorvosi Szekciójának elnöke

Remények és realitás

Az újonnan kinevezett miniszternek ki kellene állnia az egybiztosítós rendszer mellett, annak felszámolása a lehető legnagyobb csapás lenne a szolidaritáselvű közellátásra. Egy operáció ütemezése nem pénz, hanem szakmai döntés kérdése, nekünk – gazdasági helyzettől függetlenül – mindenkinek ugyanolyan színvonalú ellátást kell garantálnunk.
A megszűnő osztályok miatt fokozódó munkatempó közepette nincs lehetőség a kórházak versenyeztetésére, ennek szándéka is megkérdőjelezhető. Erre csak akkor lenne lehetőség, ha az intézmények műszerezettségét fejlesztenék, ám ez éppen a jelenlegi centralizációs és centrumfejlesztési törekvések ellen hatna, s megtakarítások helyett még költségesebbé tenné az ellátást. Meggyőződésem, hogy a betegek érdekeit az üzleti szempontoktól függetlenített egybiztosítós rendszer szolgálja, ezért reménykedem, hogy fennmarad ez a rendszer. Ugyanakkor nem vagyok naiv: gyanítom, hogy a szaktárca új vezetője várakozásaim ellenére cselekszik majd.
A soron következő, biztosítási reformmal kapcsolatos elméleti döntése előtt akad néhány olyan gyakorlati probléma, amelynek megoldását nem halogathatja tovább az új miniszter. Az ágyszámok és a beutalási rendek korrekciója elkerülhetetlen, sok az ellentmondás és a logikai bukfenc.
A miniszter állította: zömmel kihasználatlan ágyakat szüntetett meg. Ezzel szemben a szekszárdi kórházban éppúgy van rá példa, mint az ország más intézményeiben: 100 százalékos kihasználtsággal működő aktív ágyakat is felszámoltak. A minisztercserével párhuzamosan azt is elvárom, hogy a szaktárcához eljuttatott visszajelzéseinkkel érdemben foglalkozzanak, ne tartsanak bennünket folyamatosan bizonytalanságban, ahogyan az immár általános gyakorlattá vált. Jó példa erre, hogy a járóbeteg-szakellátásban április közepén még mindig nem ismerjük az erre a hónapra vonatkozó teljesítményvolumen-korlátot. Ezt nehezen lehet partneri viszonyként értelmezni.

Dr. Muth Lajos
a Balassa János Megyei Kórház
főigazgató-főorvosa, Szekszárd

Dönteni minél gyorsabban

Az új miniszter legfontosabb feladatának az ágazat humánerőforrás-szükségletének biztosítását tartom, ez sürgetőbb probléma még a biztosítási rendszer megváltoztatásánál is. Az Alkotmánybíróság döntése nyomán az egészségügyben néhány hónapon belül az „ügyelet” fogalom gyakorlatilag megszűnik. Az intézmények a jelenlegi feltételek mellett ugyanakkor nem tudnak majd eleget tenni az előírásoknak. Az ügyeletek műszakosítása nemcsak pénz-, hanem létszámkérdés is, hiszen amelyik osztályon eddig 3-4 orvos felváltva látta el az ügyeletet, ott ezután nem lesz elegendő beosztható szakember. Ha egy osztály aktív ellátást nyújt, azt nem lehet szüneteltetni: a 24 órás rendelkezésre álláshoz az eddiginél több szakemberre lesz szükség. Számottevő létszámnövekedés nélkül ez csak akkor oldható meg, ha az intézményekben profiltisztítást hajtanak végre, s koncentrálják az erőforrásokat. Mivel az idő sürget, a mobilitási programnak, s az új körülményekhez igazodó struktúrák kialakításának abszolút prioritást kell élveznie.
Elhibázott lépésnek tartanám, ha az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról még hosszú hónapokig elhúzódna a vita. Szakmai oldalról pró és kontra már minden számba vehető érv elhangzott, a téma kapcsán eddig megnyilvánult szakemberek – bármelyik változat mellett is kardoskodnak – a jövő hónapban sem fognak más álláspontot képviselni mint jelenleg. A sor a politikusokon van:
a lehető leghamarabb el kell dönteni, milyen rendszer legyen a jövőben. Bármelyik szisztémát lehet jól és rosszul működtetni. Ha már világosan látjuk, hogy merrefelé haladunk, a részletkérdések szakmai megvitatásának, a hatástanulmányoknak és a koncepciók körültekintő kidolgozásának ismét időt kell hagyni. Csak így lehet elkerülni a kapkodó lépésekből adódó károkat, amelyekre az elmúlt egy évben bőségesen adódott példa.
Egy ágazat számára az elképzelhető legrosszabb állapot az információhiány és a bizonytalanság. Ma nemcsak a biztosítási rendszerről nem ismerjük a végső döntést, hanem a napi munkát alapvetően meghatározó területi beutalási rend módosításai is levegőben lógnak, s az intézmények jelentős része azt sem tudja, mennyi pénzből gazdálkodhat. A veszprémi kórház esetében sem ismerjük a volumenkorlátokat, így egyelőre nemcsak azt nem tudjuk, hogy a jövő hónapban mennyit költhetünk, hanem azt sem, hogy most kiszaladtunk-e már a költségvetésünkből. Előrelátható és tervezhető források nélkül nem lehet egyetlen intézményt sem felelősen irányítani.

Dr. Rácz Jenő
a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc
Kórház-Rendelőintézet főigazgatója

Nyugalmat, korrekciót, rendet

Az új miniszternek akkor is lassítania kellene a tempót, ha azzal látszólag közvetlen politikai érdekeket sért. Miután az elmúlt hónapokban teljesen megváltoztatták az ellátórendszert, hagyni kellene legalább negyedévnyi nyugalmat az ágazatban dolgozóknak és a betegeknek arra, hogy egy újabb nagy változás előtt alkalmazkodhassanak a jelenlegi rendszerhez. Ezt az időszakot hasznosan ki lehetne használni az elhibázott lépések korrekciójára.
Az intézmények visszajelzései – vészjelzései – nyomán felül kell bírálni a kórházi szektorban politikai alkuk következtében létrehozott struktúrát. A kapacitásokat, valamint az azokhoz kapcsolódó teljesítményvolumen-korlátot az adott térségben lakók valós szükségleteihez kell igazítani. Már néhány hét után látható: ha nem változtatnak a jelenlegi feladatmegosztáson, egy éven belül számos kórház csődbe megy. Higgadt, körültekintő egyeztetésekre van szükség, amelyek révén megtörténik a betegutak felülvizsgálata is, hiszen egyes betegségcsoportokban ma elfogadhatatlan mértékű aránytalanságok alakultak ki a kezelések területi hozzáférhetőségében. Ugyancsak újra kell gondolni a vizitdíj szabályozását, hiszen azzal összefüggésben is számos anomáliára derült már fény. Elég megemlíteni a hajléktalanok ellátását vagy az egyes betegségekben szenvedőket érő indokolatlan negatív – vagy éppen pozitív – diszkriminációt. Figyelembe kell venni a szakmai kollégiumok által kidolgozott protokollokat, a hiányzó eljárásrendeket pedig sürgősen meg kell alkotni. Fel kell gyorsítani a Nemzeti Fejlesztési Terv második lépcsőjébe beütemezett fejlesztéseket a járóbeteg-szakellátásban. Ez már ma is elkésett, hiszen a kórházi ágyakat úgy szüntették meg, hogy a járóbeteg-ellátást nem tették alkalmassá a kórházból kimaradók fogadására. A kapacitásszűkítésből ugyanis önmagában még nem következik a színvonaljavulás, abból csak az következik, hogy a betegek ellátatlanul maradnak. Ez a veszély tovább növekszik a humánerőforrás terén várható gondokkal, ha folytatódik az eddig is tapasztalható trend, és sokan hátat fordítanak az ágazatnak: a minisztériumnak stratégiát kell alkotnia a folyamat megfordítása érdekében. Forrást kell biztosítani például az ápolási otthonok és a rehabilitációs intézmények munkaerő- és műszerigényének kielégítésére. Ha mindezzel megvan a kormányzat, következhet a felek közötti politikai kompromisszum a társadalombiztosítás átszervezéséről.
Az új miniszternek szót kell értenie a szakmával: ha a szaktárca vezetője nem talál maga mellé útitársakat, akkor még egy jól előkészített terv is bedőlhet. A jelenlegi helyzet ugyan más, ám a káoszkezelés sem képzelhető el partnerek nélkül.

Dr. Sinkó Eszter,
egészségügyi szakközgazdász,
SE Egészségügyi Menedzserképző Központ, Budapest

Összeállította: B. Papp László