2024. december. 22., vasárnap - Zéno.
hirdetés
hirdetés

Minősített emberöléssel vádol az ügyészség egy ápolót

Minősített emberöléssel vádolnak egy pécsi ápolót, aki halálos dózisú káliumot fecskendezett egy koronavírusos betegbe, közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint a pécsi klinikán próbaidőben dolgozó ápoló tavaly december közepén egy orvossal és két nővérrel együtt volt ügyeletben, és a klinika Covid-osztályán magatehetetlen állapotban feküdt egy 82 éves beteg. Az aznapi laboreredményekből derült ki, hogy az idős embernek káliumhiánya van, ezért az orvos káliuminfúziót írt elő számára, melynek beadása a műszakvezető nővér feladata volt. A nővér a megfelelő protokoll szerint az injekciókat előkészítette, majd a fecskendőket elhelyezte a Covid-osztály zsilipelő kapuja elé azzal, hogy a szükséges óvintézkedések után azokat beviszi a beteghez. Időközben a műszakvezető nővért vizitre hívták, ezért megkérte az ápolót, hogy ellenőrizze a beteg infúziójának az állapotát, hogy annak lefolyása hogyan halad.

Az ápoló, kihasználva azt, hogy a tevékenységét senki sem ellenőrzi, magához vette az előkészített fecskendőket, majd a kórteremben egyedül lévő, magatehetetlen beteg kanüljén keresztül közvetlenül az érpályába fecskendezte a káliumot. Miután a műszakvezető nővér visszatért a vizitből, észlelte a kikészített fecskendők hiányát, majd a szobába lépve tetten érte az ápolót, amint az injekciót a betegbe fecskendezi. Az idős ember néhány perccel ezt követően heveny káliummérgezés következtében kialakult szívelégtelenség miatt elhunyt.

Az ápolót a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolják, ezért a bűncselekményért 10-20 évig vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés szabható ki.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink