Milyen vírusokra számíthatunk 2026-ban?

A Virginiai Egyetem adjunktusa összefoglalta, milyen fenyegetésekre kell kiemelten figyelni ebben az évben, írja a hvg.hu.

A felmelegedés és az emberek megnövekedett utazási kedve (és lehetősége) egyúttal azt is jelenti, hogy egyre több vírussal kerülünk kapcsolatba. Patrick Jackson, a Virginiai Egyetem fertőző betegségek tanszékének adjunktusa a The Conversation folyóiratban foglalta össze, hogy a sok egyéb mellett milyen vírusokra kell kiemelten figyelni ebben az évben (is). 

Itt van mindenekelőtt a sokat emlegetett Influenza A vírus. A 2009-es H1N1-pandémia például sertésektől indult ki, és több százezer ember életét követelte világszerte. A szakemberek jelenleg a H5N5 madárinfluenza alakulását figyelik. Ezt az altípust vadon élő madarak terjesztik a világon, és vírus madarakról emlősökre való átterjedése komoly aggodalmat keltett azzal kapcsolatban, hogy az emberre is adaptálódhat. Tavaly először találtak ilyen vírust tejelő szarvasmarhákban az Egyesült Államokban, és egyes tanulmányok szerint már számos átvitel történt tehénről emberre, írja a lap.

Az utóbbi években egyre többet hallani a szúnyogok és apró vérszívó legyek által terjesztett vírusról, az Oropouche vírusról (OROV), amely főként Közép- és Dél-Amerikában, valamint a Karib-térségben fordul elő. A vírussal fertőzöttek többsége lázat, fejfájást és izomfájdalmat tapasztal. A betegség általában csak néhány napig tart, de egyes betegeknél hetekig is fennálló gyengeség jelentkezhet. A betegség a felépülés után is kiújulhat. Ritkább esetben agyhártya- vagy agyvelőgyulladást is megjelenhet súlyos szövődményként.

A szakember az mpox vírusra is felhívja a figyelmet, amely a majomhimlőhöz hasonló betegséget okoz az emberben.Az mpoxnak több változata is létezik, köztük egy általában súlyosabb I. klád (genetikai leszármazási csoport) és egy enyhébb II. klád. Oltás ugyan létezik az Mpox ellen, viszont nincsenek hatékony kezelések. 2022-ben a II. kládba tartozó mpox vírus globális járványa több mint 100 olyan országra terjedt át, ahol korábban még soha nem fordult elő ez a kórokozó.

Az oltási arányok csökkenése miatt tovább emelkedik világszerte a kanyarós esetek száma. A HIV-fertőzés – a nemzetközi segélynyújtás zavarai miatt – még a hatékony kezelések ellenére is újból fellendülhet. És akkor itt van még a szúnyogok által terjesztett Chikungunya-lázat okozó vírus (CHIKV), amely hirtelen lázzal és gyakran nagyon erős, elhúzódó ízületi fájdalommal járó betegséget okoz. Az elmúlt években Európában is egyre gyakrabban került szóba a terjedése miatt. Bár csekély a halálozási kockázata, azonban jelentős életminőség romlással jár. Ugyan nem terjed közvetlenül emberről emberre, viszont az az ázsiai tigrisszúnyog terjeszti, amelyik Magyarországon is megjelent már.

(forrás: hvg.hu)

cimkék

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more A lélek rejtett ösvényein. A pszichoanalízis aktualitása a klinikumon innen és túl

    Eljárt-e az idő a pszichoanalízis felett? A szerző határozott válasza...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...