Miért nem döntenek a gyógyszerbefogadásról?
Ki is merne nyíltan szót emelni, amikor a saját intézménye felszámolásáról sem tud semmit azon túl, hogy sorsa a politika kényétől-kedvétől függ – teszi fel a költői kérdést a Népszabadság.
„Mindig a leggyengébbeket rúgja meg a kormány, azok már nem tudnak pofázni” – kommentálta a Népszabadság egyik olvasója a lap cikkét, amely az új rákterápiák támogatási visszásságairól szólt. Hiába ajánl az egészségbiztosító 18 új gyógyszert a daganatos betegek gyógyításához, a kormányzati bürokrácia döntésképtelen. Csak külön eljárással, egyedi méltányosság keretében engedélyezi a gyógyszer használatát. Ha engedélyezi. És ekkor is óriási időveszteséget okozva. Ha lenne döntés a finanszírozásról, akkor mindenki automatikusan megkaphatná ezeket a terápiákat, akinek szüksége van rájuk. Ezek a gyógyszerek életet menthetnek.
De ilyen döntés nincs, ezért az orvos kérvényt ír, leleteket gyűjt, borítékol, postáz és küzd. Évente átlagosan 5000 beteg tízezer kérvényéről dönt alig több mint fél tucat orvos, gyógyszerész és más szakember. Hogy miként születik meg a döntés életről-halálról, az ő titkuk.
Ha az adott súlyosságú rákra van támogatott készítmény, megtagadják az új gyógyszer engedélyezését. Akkor is ezt teszik, ha ez a támogatott terápia az adott betegnek nem jó, nem reagál rá. S ha valaki meg is kapja az engedélyt, azt háromhavonta meg kell újítania. Minden kezdődik elölről.
A szakmai álláspontot képviselő OEP szerint az orvosságok befogadása orvosi és gyógyszer-gazdaságossági szempontból is indokolt lenne. A szakmai lépést a politika mégsem engedélyezi. Szükség lenne a szaktárca mellett a gazdasági minisztérium jóváhagyására is. Erre hiába várnak. Attól kell tartani, hogy nem a szegénység, hanem valami más a baj. Az egészségügyi háttérintézmények jó ideje szorgalmazott, de elhúzódó fölszámolásának egy fontos következménye. Amíg például az OEP különálló szakmai intézmény, addig legalább értesülhetünk arról, hogy mit szabotál el a politika. Ha az ilyen kis szakmai szigeteket végképp bedarálják a minisztériumok politikai gépezetébe, még ennyi panaszkodó, tiltakozó hang sem fog kiszűrődni.
Nyilván azt sem kell magyarázni, hogy ilyen körülmények között a javaslattevők miért nem szorgalmazták hangosan a 18 új gyógyszerről való döntést az elmúlt fél évben. Ki is merne nyíltan szót emelni, amikor a saját intézménye felszámolásáról sem tud semmit azon túl, hogy sorsa a politika kényétől-kedvétől függ. Mint a betegeké a daganatos sejtek korántsem optimálisan féken tartott agresszivitásáról.
