hirdetés

 

Tudomány

Mibe halunk bele?

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) az Országos Kardiológiai Intézet támogatásával tavaly tavasszal indította útjára a „Le a koleszterinnel!” című kampányát, amelyben felhívták a figyelmet a vezető haláloknak számító, szív- és érrendszeri megbetegedésekre. 
Most közlik a KSH 2008-as halálozási mutatóit, amelyből kiderül, hogy továbbra is a keringési betegségek vezetik Magyarországon a listát.

 
Közlemény

Noha a halálozások száma csökkent Magyarországon, a halálokok összetételében továbbra sincsen jelentős változás. 2008-ban még mindig minden második ember halálát valamilyen szív- és érrendszeri megbetegedés okozta, ez pedig éppen a kétszerese a daganatos betegségek számának. A KSH adataiból az is kitűnik, hogy a nők jóval nagyobb veszélyben vannak ebben a tekintetben, különösen akkor, ha nem Nyugat-Magyarországon élnek. Összességében megállapíthatjuk, hogy továbbra sem figyelünk eléggé a koleszterinszintünkre és szívünk egészségére.
 
Az Országos Egészségfejlesztési Intézet és a Kardiológiai Intézet éppen ezért 2009 év elején kampányt indított, amelynek nyomán számos megjelenés hívta fel a lakosság figyelmét a szív- és érrendszeri betegségekre és a koleszterinproblémákra. Ezt követően most az OEFI először publikálja a legfrissebb KSH adatokat a halálozási okokkal kapcsolatban, amelyből kiderül, hogy jelentős változás a szív- és érrendszeri betegségek és az ebből eredő halálozások területén egyelőre nem történt.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése szerint a szív- és érrendszeri betegségek vezetik a globális halálokok listáját is, így Magyarország nincs egyedülálló helyzetben. A becslések szerint évente 17.5 millió ember veszti életét ennek következtében, azaz az összes halálozás 30%-a mögött kardiovaszkuláris problémák állnak. Az előrejelzések alapján ez a helyzet, várhatóan a jövőben sem fog változni, s akkor 2015-re ez a halálozási szám 20 millióra fog emelkedni.

Ha a Magyarországra vonatkozó statisztikákat nézzük, akkor a kép még sötétebb: A KSH adatai szerint 2008-ban is a halálesetek 50 százalékáért volt felelős ez a betegségcsoport. Annak ellenére, hogy ebben az évben közel 3000-rel kevesebb halálozást jegyeztek fel (130 027 eset), mint egy évvel korábban (132 938 eset), itthon a vezető halálokok aránya nem csökkent. A „toplista” élén továbbra is a szív- és érrendszerrel kapcsolatos betegségek állnak, melyek 64 749 áldozatot követeltek (2007-ben 66 547), és ezzel arányuk még mindig 50 százalék körüli. Ezt a csoportot követi a daganatos megbetegedések csoportja, mely tavaly a halálozások 24,7 százalékát adta.
 
Ha a nemek szerinti megoszlást nézzük, akkor meg kell állapítanunk, hogy a nők tekintetében még rosszabb az arány, hiszen a 2008-ban elhunyt 63.758 nő 55 százaléka valamilyen keringési rendszert érintő probléma következtében veszítette életét (a férfiak körében ez az arány 44 százalék volt). A két nem között jelentős különbségek mutatkoznak az egyes korosztályok veszélyeztetettségét tekintve is. A férfiaknál az ötven és ötvennégy év közötti korosztály jelenti a rizikó hirtelen növekedését. Míg a 45–49 éves korosztályból tavaly 729 férfi halálát követelte valamilyen szív- és érrendszeri betegség, addig az 50–54 évesek között ez a szám már 1606 volt. Nők esetében a növekedés később indul, a 60–64 év közötti korcsoportnál kezd meredekebb emelkedésbe. 
 
A földrajzi eloszlást tekintve sincsen jelentős változás. A feketelistát továbbra is a közép-magyarországi régió vezeti. A szív- és érrendszeri megbetegedésekben elhunytak száma itt az egész országban bejelentett szám 27 százaléka nők, míg 25 százaléka férfiak esetében. Legjobb a helyzet a Dél-Dunántúlon (férfiak 9, nők 10 százalék), de összességében a nyugati országrészben sehonnan sem jelentettek 11 százaléknál magasabb értékeket.  
 
Majdnem minden második magyarnak magas a koleszterinszintje!

A szív- és érrendszeri megbetegedések egyik fő kockázati tényezője a magas koleszterinszint. „A halálozási listák megváltoztatásához mindenképpen a lakosság tudatos felkészítésére és tájékoztatására lenne szükség, amely nyomán az emberek jobban odafigyelnének a táplálkozásra – ami leginkább felelős a magas koleszterinszintért – a dohányzásra, a magas vérnyomás megelőzésére és a rendszeres testmozgásra.

Ma Magyarországon majd minden második embernek magas a koleszterintszintje! Ennek ismeretében elgondolkodtató, hogy mégis a felnőttek háromnegyede soha nem méreti a koleszterinszintjét és nem tudja, hogy mi tekinthető egészséges, normál értéknek. Míg a vérnyomást a felnőttek 83%-a folyamatosan méreti vagy méri, illetve a válaszadók 38%-a a vércukorszintjét is tudja, addig a koleszterinszintet csak 26%-uk tesztelte– mondta Gábor Edina, az OEFI főigazgatója a témával kapcsolatban. Egy korábbi OEFI kutatásból kiderült, hogy bár az emberek 52%-a tisztában van azzal, hogy a magas koleszterinszint komoly kockázati tényezőt jelent, mégsem tesznek semmilyen konkrét lépést a megelőzés érdekében. Bár a válaszadók 78%-a tudta, hogy a keringési rendszer betegségei okozzák a legtöbb halálesetet, a válaszadók fele (51%) azt is tudta, hogy a magas koleszterinszint ezen betegségek egyik fő rizikófaktora, ugyanakkor csak a megkérdezettek 11 százaléka tudta, hogy mennyi a koleszterinszintje. Ráadásul, akik tisztában vannak a koleszterinértékeikkel, többnyire krónikus betegek, vagyis folyamatos az orvosi ellenőrzésük. Az emberek kétharmada nem tudja, hogy az 5 mmol/l érték alatti koleszterinszint tekinthető normál értéknek, valamint azt sem hogy hol és milyen módon méretheti meg.
 
Sajtóközlemény

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...