hirdetés

 

Mi állhat a „sugar kapcsolatok” iránti nyitottság mögött?

A Pécsi Tudományegyetem kutatói – Prof. dr. Meskó Norbert és Dr. Zsidó András (PTE BTK Pszichológia Intézet), valamint Dr. Birkás Béla (PTE ÁOK Magatartástudományi Intézet) – új tanulmányukban azt vizsgálták, milyen pszichológiai tényezők állhatnak a „sugar kapcsolatokként” ismert kapcsolati forma iránti nyitottság mögött. Az Archives of Sexual Behavior című rangos nemzetközi folyóiratban a napokban megjelent kutatás több száz magyar nő kérdőíves vizsgálatán alapul.

A „sugar kapcsolat” olyan párkapcsolati forma, amelyben az érzelmi vagy szexuális kapcsolat mellett valamilyen anyagi támogatás is szerepet kap. Bár a jelenség az internet és a közösségi média terjedésével az utóbbi években vált szélesebb körben láthatóvá, a kutatók szerint a mögötte álló pszichológiai mechanizmusok jóval általánosabb emberi tapasztalatokhoz kapcsolódhatnak.

A vizsgálatban részt vevő nők mintáját úgy alakították ki, hogy az életkor, az iskolai végzettség, a lakóhely régiója és a településtípus szerint közelítse a magyar női népesség szerkezetét. A kutatók egy előzetesen felállított modellt teszteltek, amely szerint a sugar kapcsolatok iránti nyitottság összefügghet bizonyos korai élettapasztalatokkal – például a gyerekkori érzelmi bizonytalansággal vagy elutasítás élményével –, valamint az önértékelés sérülékenységével és az érzelmi stabilitás különbségeivel.

Az eredmények nagyrészt megerősítették ezt a modellt. Azok a nők, akik életük korábbi szakaszában több bizonytalanságot vagy érzelmi kiszámíthatatlanságot tapasztaltak, átlagosan nyitottabbnak bizonyultak az ilyen típusú kapcsolatok lehetőségére. Az életkor is szerepet játszott: a fiatalabb résztvevők körében nagyobb volt az ilyen kapcsolati formák elfogadottsága.

„A kutatás egyik fontos üzenete, hogy a szexuális-gazdasági csere pszichológiai hátterét eddig gyakran félreértelmeztük” – mondja Prof. dr. Meskó Norbert. „A korábbi vizsgálatok sokszor azt találták, hogy az ilyen kapcsolatokban részt vevő nők körében gyakoribb az érzelmi bizonytalanság. A mi eredményeink azonban arra utalnak, hogy ezek a tényezők már a nyitottság szintjén is jelen lehetnek.”

Az eredmények arra is felhívják a figyelmet, hogy a párkapcsolati döntéseink mögött gyakran korábbi élettapasztalatok és érzelmi sérülékenységek állnak” – teszi hozzá Dr. Birkás Béla. „Egészségpszichológiai szempontból ez azért fontos, mert segíthet jobban megérteni, hogy kik lehetnek különösen érzékenyek bizonyos kapcsolati helyzetekre, és hogyan lehetne őket nagyobb érzelmi biztonsággal és támogatással segíteni.”

Forrás: Meskó, N., Birkás, B. & Zsidó, A.N. (2026). Openness to “sugar relationships” reflects personality and emotional vulnerabilities in a representative sample of Hungarian women. Archives of Sexual Behavior. https://link.springer.com/article/10.1007/s10508-025-03389-8

 

Forrás: PTE (generated AI)
Forrás: PTE (generated AI)

(forrás: Pécsi Tudományegyetem)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...