hirdetés

Mentális betegek kóborolnak az utcákon

Megszokott látvány a pizsamás, fürdőköpenyes járókelő Pomázon: a közeli pszichiátria betegei gyakran jönnek le a városba italért vagy kéregetni. A helyi óvoda környékén sétálgatott az a férfi is, aki egy nappal később bicskával szúrta nyakon egy betegtársát. Egy másik pizsamás ápolt baltáért kopogott be az elmegyógyintézet melletti házhoz. A lakók aggódnak, de nem tehetnek semmit – a pszichiátriai osztályok nyitottak, egy ápolt csak akkor kerülhet zárt intézetbe, ha már komoly bűncselekményt követett el – írja az Origo. 

A Pomáz-kiskovácsi Gálfi Béla pszichiátriai intézet a 600 ágyával az ország második legnagyobb pszichiátriájának számító intézet a Holdvilág-ároknál található, közvetlenül az erdő szomszédságában , az elmegyógyintézet mellett működik egy alkoholelvonó, egy szociális otthon és egy ambulancia is.  Pomáz lakosai  gyakran találkoznak a város utcáin pizsamában botorkáló ápoltakkal. "Én is gyakran látok ápoltakat az út mentén, de már egészen megszoktuk őket" – mondta Pomáz polgármestere az Origónak. Vicsi László szerint általában nincs gond a kiskovácsi betegekkel, ha valamelyikük engedély nélkül kóborol, gyorsan visszaviszik a pszichiátriára.

 A legutóbbi késeléshez hasonló eseteket nehéz megelőzni, különösen, ha az ápolt korábban nem követett el hasonló támadást. Erre nem ad lehetőséget a pszichiátriai osztályok nyitott, a kórházakéhoz hasonló működési rendje sem. „Egyszerre kell garantálni az ápoltak és környezetük biztonságát, és a betegek önrendelkezésének jogát. A kettő nem mindig fér össze egymással, ám a bíróságok rendszeresen számon kérik az alapelvek teljesítését"  mondta az Origónak Tringer László pszichiáter. A professzor szerint alapvető probléma, hogy a hazai intézményrendszert leépítették – ide értve az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, az OPNI megszűnését is   a szakterület pedig egyre kevésbé vonzó a fiatal orvosok számára. "Az intézetek bezárásával párhuzamosan nem alakult ki alternatív ellátó hálózat, pedig kimutatható, hogy egy bizonyos ellátási szint alatt már nőni kezd a mentális betegek bűnözési aránya"   emelte ki Tringer László.

A mentális betegek ellátásának neézségeiről szóló cikkért kattinston ide. 

(forrás: Origo)

Könyveink

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...