hirdetés

Egészségpolitika

Mennyit kell várni a műtétekre Heves megyében?

Az Egri Kórházvédők Egyesületének szóvivője szerint minimum egy hónappal csúsznak az onkológiai és a szürkehályogműtétek a HospInvest által működtetett kórházakban. A HospInvest cáfolja az információt.

Kollégáitól szerzett információ szerint a szürkehályogműtétek leállításának oka, hogy az ehhez szükséges, több tízmillió forint értékű bérelt berendezéseket a tulajdonosok elvitték a kiskunhalasi és az egri kórházakból, mert a HospInvest nem fizette a bérleti díjat – közölte Mánya Kristóf, a „kórházvédők” szóvivője pénteken az MTI-vel.
Korábban hetente 20–30 műtétet végeztek a kórházakban, 3–4 éves várakozási idő mellett – tette hozzá.
Ugyancsak elhalasztják a nem életveszélyes állapotú daganatos betegek onkológiai műtéteit – közölte a szóvivő, aki a Magyar Orvosi Kamara titkára is egyben.
Kamarai titkárként az a véleménye, hogy az egészségügyi felügyeleti szerveknek lépnie kell ebben a helyzetben. Indokolt volna akár egy egészségügyi kormánybiztos kinevezése is Heves megye területére, ugyanis a megyében a HospInvest működteti valamennyi kórházat – mondta.
Kollányi Gábor, a HospInvest elnöke minderre reagálva emlékeztetett arra: éppen cége teremtette meg Egerben a szűrkehályog-, vagy más néven szemlencseműtétek sorozatos lehetőségét. Ennek során ledolgozták a korábban valóban 3–4 éves várólistákat.
A cégvezető elismerte, hogy egy hétig valóban szüneteltek a műtétek, de azt cáfolta, hogy elvitték volna a berendezéseket.
Kollányi Gábornak nincs tudomása az onkológiai műtétek, vagy onkoterápiás beavatkozások időbeli csúszásáról, elmaradásáról.

MTI

 

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...