hirdetés

Megyét váltanának a közelebbi kórházért

Ha nincs más megoldás, Zala megyéhez csatlakozna a somogyi Pogányszentpéter, hogy lakói a 11 kilométerre lévő nagykanizsai kórházban vehessék igénybe a fekvőbeteg-ellátást, ne kelljen 37 vagy 67 kilométert utazniuk több átszállással, esetenként kétórás buszozással Nagyatádra vagy Kaposvárra.

Didicsné Kardos Györgyi a mintegy ötszáz lakosú, a zalai megyehatárhoz közeli település polgármestere a kialakult helyzet következményeit sorolva közölte: azóta, hogy a nagykanizsai kórház elutasítja a pogányszentpéterieket, egyre többen jelentkeztek át a közeli városba - az elmúlt egy évben hozzávetőleg százan -, ami egyrészt a lakosság után járó normatív támogatás, másrészt a helyi adó csökkenését jelenti. Főleg fiatalok, gyerekes családok jelentkeztek át, hiszen például a szülőknek nem mindegy, hogy Kanizsára vagy Kaposvárra kell menniük, ha a gyerekük kórházba kerül - tette hozzá az önkormányzat vezetője.

Tájékoztatása szerint csaknem másfél éve tart a huzavona, döntés annak ellenére nem született, hogy tavaly a nagykanizsai önkormányzat helyt adott Pogányszentpéter kérésének. A nagykanizsai közgyűlés akkor hozzájárult ahhoz, hogy az ellátási körzet módosításával és megfelelő finanszírozás mellett a helyi kórház fogadhassa a fekvőbetegeket, ahogy korábban is, valamint az ÁNTSZ is jóváhagyta a körzetmódosítást.

Ennek ismeretében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a múlt év szeptemberében és októberében pluszforrást biztosított a csurgói kistérség települései számára, hogy igénybe vehessék a járó- és fekvőbeteg-ellátást Nagykanizsán - idézte fel a polgármester, hangsúlyozva: a többletforrást nem a két somogyi kórháztól vették el.

Didicsné Kardos Györgyi hozzátette: novembertől azonban ismét a somogyi kórházak kapják a fekvőbeteg-ellátási finanszírozást, miután a lehetőséggel élve panasszal fordultak a bírósághoz, ragaszkodva a jelenlegi ellátási körzethez.

Közlése szerint a legutóbbi állomás az volt, hogy a már másodszor, ezúttal február 1-jére kitűzött tárgyalást a zalaegerszegi bíróság elnapolta, ám újabb időpontot nem jelölt ki.

"Vártunk türelemmel, bizakodtunk, keseregtünk, éljeneztünk is ez alatt a másfél év alatt, és most úgy tűnik, semmit nem jutottunk előre" - mondta a polgármester, aki úgy vélekedett: mára elfogyott a türelem.

Szavait a felnőtt lakosság körében tíz napja kiosztott, két kérdést tartalmazó, 80 százalékban visszaérkezett kérdőívre adott válaszokkal támasztotta alá. E szerint - egy-két kivételtől eltekintve - a lakosság a nagyatádival, illetve a kaposvárival szemben a közelebbi, azaz a nagykanizsai kórházat választaná, ám ha ez nem lehetséges, akkor támogatják a Zala megyéhez való csatlakozást.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...