hirdetés

 

Megtartotta alakuló ülését a HUN-REN Irányító Testülete

A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat októberi bírósági nyilvántartásba vételét követően, új szervezeti formában ünnepélyes keretek között tartotta meg hétfőn alakuló ülését a hálózat legfőbb stratégiai irányító szerve, a tudomány és az üzleti élet vezetőiből álló hét tagú Irányító Testület, valamint a hálózat működését ellenőrző háromtagú Felügyelőbizottság.

Az alakuló ülést megelőzően az Irányító Testület és a Felügyelőbizottság tagjait Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter köszöntötte, aki kiemelte, hogy az Irányító Testületben a kutatói és vállalati kiválóságok a biztosítékai annak, hogy a magyar tudomány és kutatások ügyét előre viszik.

A HUN-REN kivételes, a magyar kutatás és tudomány jövőjét meghatározó felelősséggel szolgálja a hazai tudományos közösség fejlődését. Az Irányító Testület - amiben tanácskozási joggal a kutatási intézmények főigazgatóinak három delegáltja, illetve a HUN-REN vezérigazgatója is részt vesz - a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat legfőbb irányító szerve, a HUN-REN törvény alapján gyakorolja az alapítói jogokat, felel a szervezettel kapcsolatos stratégiai döntésekért. 

A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat - a nemzeti kutatóintézetek és kutatóközpontok - küldetése, hogy tudományos kutatásokkal és innovációs tevékenységekkel hozzájáruljon új tudományos és innovációs eredmények létrehozásához, a nemzeti kultúra őrzéséhez és ápolásához, valamint az egyetemes tudomány és kultúra gazdagításához, ezáltal a magyar gazdaság és az egész magyar nemzet előtt álló társadalmi, gazdasági és környezeti kihívások megoldásához.

Gulyás Balázs, a HUN-REN elnöke a közleményben kiemelte, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat megújításával a hazai tudományos életben paradigmaváltás történt, az Irányító Testület megalakulása ebben mérföldkő, új korszak a magyar kutatási-innovációs ökoszisztéma zászlóshajójának működésében.

"A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatot a törvény nemes és rendkívül felelősségteljes küldetéssel bízta meg, amely egyszerre szolgálja a tudomány előrehaladását és a nemzet jövőjét. A cél világos: erősíteni kutatói és gazdasági versenyképességünket, javítani a nemzetközi értékláncokba való bekapcsolódásunkat, és elősegíteni a tudományos hatás és értékteremtés növekedését. Ennek végrehajtására az Irányító Testületre különleges felelősséget kapott a HUN-REN törvényben. Emellett olyan működést is építünk, amelyben a kutatók kevesebb adminisztrációval és nagyobb szakmai szabadsággal dolgozhatnak. A digitalizáció, a gyorsabb döntéshozatal és az egységes erőforrás-tervezés a HUN-REN működését rugalmasabbá és kiszámíthatóbbá teszi. A HUN-REN jövőjével kapcsolatos folyamatban a kutató intézmények delegált vezetői is részt vesznek és a munkában a jövőben is jelentősen támaszkodunk Jakab Roland vezérigazgatóra", tette hozzá az elnök.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more A lélek rejtett ösvényein. A pszichoanalízis aktualitása a klinikumon innen és túl

    Eljárt-e az idő a pszichoanalízis felett? A szerző határozott válasza...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...