hirdetés

Megszüntetné az Egészségbiztosítási Felügyeletet Mikola

Az egészségügyi szakmai kamarai kötelező tagság visszaállítását, a patikaliberalizáció megállítását, valamint az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) megszüntetését javasolja majd a kormánynak az Országgyűlés egészségügyi bizottsága - mondta a testület szerdai ülésén Mikola István, a bizottság fideszes elnöke.

Kifejtette, a Fidesz évek óta hangoztatta, hogy a kötelező kamarai tagság eltörlésével nem ért egyet.


Mint ahogyan az a korábban nyilvánosságra hozott kormányprogramban is szerepel: a patikaalapítást szabályozó gyógyszer-gazdaságossági törvény módosítását is szeretnék, Az elnök elmondta, ez elvárás a gyógyszerésztársadalom részéről is - a témával  érintőlegesen foglalkozott a MedicalOnline gyógyszerpiaci körképe is.

Mikola hozzátette: a Molnár Lajos egykori szabaddemokrata egészségügyi miniszter nevével fémjelzett törvény 2006-os életbe lépése óta több mint 500 gyógyszertár jött létre, javarészt frekventált részeken, de 300 patika azonban tönkrement.
 "Beigazolódott az a Fidesz által mindig is hangoztatott megközelítés, miszerint nem az egyenlő esélyű hozzáférést és a térségi jobb ellátást segíti a (patika)liberalizáció" - indokolta a szabályozás megváltoztatását Mikola István.

Harmadik javaslatuk az EBF megszüntetésére vonatkozik, amellyel kapcsolatban a kormánypárti politikus elmondta, hogy a felügyelet a kezdetekben a több biztosítós rendszerre "lett kitalálva", azonban mivel ez az elképzelés megbukott, így az Egészségbiztosítási Felügyeletnek sincs létjogosultsága.
Mikola István reményét fejezte ki, hogy ezekben a témákban rövidesen lefolytathatják a tárgyalásokat a szaktárcával.

(forrás: MTI, MedicalOnline)

Könyveink

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...