hirdetés

Megszűnt az önrendelkezés lehetősége az EESZT-ben (Frissítve!)

Hozzájárulás nélkül, hatalmi erővel veszik el az egészségügyi adatainkat – mondta a Hírklikknek nyilatkozva Alexin Zoltán adatvédelmi szakértő.

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) eProfiljának a jogi szabályozása szerint az érintett állampolgár mind az adatok feltöltését, mind az azokhoz való hozzáférést megtilthatja. Ugyanakkor a jelen állás szerint ez nem működik. Az érintett sem az adatok feltöltését, sem azok elérését nem tudja korlátozni. A beállító ablakban a korlátozásokat a rendszer ugyan elfogadja, sőt, a beállítások sikeres mentéséről küld is egy üzenetet, de semmilyen korlátozást nem ment el. Helyette a korlátozás nélküli feltöltést és lekérdezést állítja be minden esetben. Ez nemcsak egy megjelenítési probléma, hanem a rendszer eszerint is viselkedik – vázolta a kialakult botrányos helyzet lényegét Alexin Zoltán a Tisztességes Adatkezelésért Egyesület honlapján. Az is kiderült, hogy a korábban beállított összes korlátozást érvénytelenítette az EESZT, tehát ha valaki két éve beállított valamilyen tiltást, akkor az most megszűnt úgy, hogy az érintett erről semmit sem tud.

Alexin Zoltán azt is felháborítónak tartja, hogy egy olyan bizalmas nyilvántartást, mint az EESZT, ami az egyes emberek egészségügyi élettörténetét tartalmazza, lényegi korlátozás nélkül elérhetővé tették számtalan hatóság számára. Az adatok a születéstől a halálig minden egészségügyi adatot tartalmaznak, amit bármikor a polgárok ellen tudnak fordítani. „Ma az EESZT-ben fellelhető Covid-oltások alapján készülnek az oltási igazolványok, de mi van akkor, ha holnap a pszichiátriára járókat bélyegzik majd meg, utána meg másokat...”

Alexin Zoltán mindenesetre két bejelentést is tett az ügyben. Az egyiket – programhiba és adatvédelmi incidens tárgyban – az EESZT Helpdesknél, a lakossági portálon. Ebben hangsúlyozta, hogy nem egyedi esetről van szó, más is azt tapasztalta az e-profilját megnézve, hogy mind az újabb adatfeltöltés, mind pedig a lekérdezések számára teljesen nyitottá vált. A bejelentését december 14-én tette, a válaszadásra egy hónap áll rendelkezésére az Országos Kórházi Főigazgatóságnak (OKFŐ), ám január 14-én délig nem érkezett rá választ – tudta meg a Hírklikk. Alexin egyébként úgy tudja, hogy nem is ő volt az első, aki ilyen bejelentést tett, ő november 11-én vette észre először, hogy az önrendelkezési funkció nem működik, de csak megjelenítési problémára gondolt, nem arra, hogy a rendszer eleve nem is rögzít semmilyen önrendelkezést. Az EESZT-t működtető OKFŐ eddig semmit sem tett a helyzet rendezése érdekében.

Frissítés!

Mint újabb cikkében a Hírklikk beszámol, Alexin Zoltán felhívta a figyelmüket arra, hogy pénteken – váratlanul – visszakapcsolták az önrendelkezés lehetőségét, pedig jóval korábban már ő maga – és vélhetően mások – is bejelentéseket tettek az ügyben.

(forrás: HírKlikk)

Könyveink

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...