hirdetés
2025. február. 11., kedd - Bertold, Marietta.
hirdetés

Megszólaltak a hálapénzt elfogadó orvosok: meg sem védhetik magukat

A Telex összeállításában megszólaló egyik orvos azt érezte, hogy a történtekhez képest túlságosan szigorúan léptek fel vele szemben.

„Három nappal azelőtt még orvosként dolgoztam és emberéletekről döntöttem, aztán a bíró döntött az én életemről, mert ha börtönbe megyek, az biztos, hogy nem jövök ki élve”– emlékezett vissza egy orvos arra, amikor 14 hónappal ezelőtt két hónapos megfigyelés után rajtaütöttek, miután hálapénzt fogadott el a betegeitől. Az orvos szerint valószínűleg belső feljelentés érkezhetett a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) Központi Védelmi Igazgatóságához, mert olyan információkat tudtak, amiket csak a munkatársai ismerhettek. Az orvos három napig volt rendőrségi fogdán, az ügyészség indítványozta a letartóztatását, végül házi őrizetbe került, és azóta is ott van, immár 15. hónapja – írja összeállításában a Telex.

A lap által megkérdezett egészségügyi dolgozók példáiból kiindulva a hálapénz elfogadásával lebukó dolgozók mind rendkívül súlyos szankciókra számíthatnak: korábban hónapokig megfigyelték őket, a rajtaütés után azonnal megszűnik a munkaviszonyuk az állami ellátásban, van olyan, aki magánban sem dolgozhat tovább.

Persze a hálapénz elfogadásának is vannak árnyalatai. Gyakorlati példával szemléltetve: lehet, hogy valaki tízezreket kér egy betegtől, és ezért cserébe előre veszi a műtéti listán, másnak néhány száz forintot ad a betege, esetleg egy nagyobb ajándékcsomagot hagy köszönetképpen az asztalán. Nincs két egyforma ügy, és nincs még állandó, kialakult bírói gyakorlata ezeknek a büntetőügyeknek – mondta Marjay Zsolt ügyvéd.

A lap beszélt olyan orvossal is, akinek munkahelyére tavaly ment ki a rendőrség. Elmondása szerint nem volt szó tettenérésről, több munkatársával együtt már hónapok óta megfigyelték a rendelőjüket. A kivonulás után az orvosnak egyből be kellett mennie a rendőrségre vallomást tennie, aztán hazaengedték.

Az orvos nagyjából 6-7 esetben fogadott el néhány tízezer forintot. A kamerafelvételeken az látszódott, ahogy a betegek különböző tárgyakat dugdostak az orvos zsebébe. Az orvos elmondása szerint volt olyan kollégája, akit ötezer forint miatt, mást 1500 forint miatt mentettek fel.

„Az teljesen jogos, hogy van egy törvény, amit megszegtem. Azzal viszont nem értek egyet, hogy maga a törvény ennyire szigorú” – mondta. Azt ő is elítéli, ha egy orvos kedvezményekért cserébe kér pénzt a betegétől, ő azonban állítása szerint soha senkit nem kezelt máshogy azért, mert pénzt kapott tőle, nem élvezett elsőbbséget egyetlen betege sem.

Az orvos azt is nehezményezte, hogy mielőtt kiment hozzájuk a rendőrség, bekamerázták a rendelőjüket, és hónapokig megfigyelték őket. Az orvos szerint ez etikátlan és túlzó, „itt amputált mellel, kivezetett béllel voltak a betegek. Ezt egy kábítószer csempésznél vagy sorozatgyilkosnál tudnám elfogadni.”

(...)

A lapnak nyilatkozó másik hálapénzt elfogadó vidéki orvosnak és asszisztensnek is az a legfájóbb pont, hogy az állami kórházban megszűnt a munkaviszonyuk. Az asszisztens szerint a rendszer ezzel úgy teszi tönkre a hasonló helyzetben lévők életét, hogy meg sem védhetik magukat. Ezt megalázónak tartja. „Egy gyilkos addig ártatlan, amíg nem hoztak ítéletet ellene.”

Papíron ő dolgozhatna a magánszférában, most ezen gondolkodik, de pszichésen nagyon megviselték a történtek. „Nekem ez volt az életem, ez volt a hivatásom, az nem vigasztal, hogy elmegyek magánba és ott milyen jó lesz.” Mai napig írnak neki a betegek, hívják, hogy segítsen, mert a rendelésen nem veszik fel a telefont. Az asszisztens ezt nem is csodálja, tekintve, hogy mennyire kevesen maradtak ott a munkatársai közül. Marjay Zsolt ügyvéd szerint ez nem mentesítő indok, a szabályokat még akkor is alkalmazni kell, ha emiatt veszélybe kerül az adott egészségügyi intézményben a betegek ellátása.

A korábban vidéki kórházban dolgozó orvos a lapnak azt mondta, bár van benne félelem, próbálja lazábban kezelni a helyzetet, magánrendelésén most is tud dolgozni, de az állami kórházba is visszavárják. „A legfontosabb az, hogy vissza tudjak menni az állami ellátásba bármilyen formában, hogy a betegeimet tudjam tovább kezelni, ők is nagyon várnak engem. Az biztos, hogy soha többet nem fogadnék el semmit, és a betegekkel is próbálnám megértetni, hogy ezt nem szabad” – mondta.

(forrás: Telex)

Könyveink