2025. szeptember. 09., kedd - Ádám.
hirdetés
hirdetés

Kitekintő

Megnyílt az első „internetelvonó”

Restart néven megnyílt az első, internetfüggőség kezelésére létrejött terápiás központ az Egyesült Államokban.

A Seattle elővárosában, Fall Cityben lévő centrumban egyidejűleg hat páciens vehet részt a 45 napos programon, amely a világháló és a számítógép időgyilkos és szenvedélyes használatát próbálja gyógyítani.

A centrum első és eddig egyetlen betege Ben Alexander. A tizenkilenc éves fiú szinte minden éber pillanatát a Word of Warcraft elnevezésű online játékkal töltötte – napi 16–17 órát. Ennek eredményeképpen két félév után abbahagyta az iowai egyetemen folytatott tanulmányait. Először egy hagyományos elvonókúrán vett részt, sikertelenül, majd 14 000 dollárért (több mint 2,5 millió forint) részt vett a Restart programján, amely végül elérte a várt sikert.

A program terápiája pszichoterápiás beszélgetéseket, gyakorlati munkát és sportot is tartalmaz.

Hilarie Cash, a központ vezetője elmondta, eddig csak hagyományos formában kezelték az internetes szenvedélybetegségeket. Megnevezett néhány figyelmeztető jelzést, amely betegségre utal: ilyen például a család és barátok elhanyagolása a net miatt, a világhálón töltött idő alatt eufória, azon kívül pedig nyugtalanság, levertség érzése, bűntudat és szégyenérzet. Egyéb testi jelei is lehetnek: többek között az alvási szokások, testsúly megváltozása, fej- és hátfájás.

A jelek azonban egyéb pszichológiai problémára is utalhatnak, például depresszióra vagy az autizmus egyes változataira.

Ronald Pies, a syracuse-i orvosi egyetem pszichológiaprofesszora szerint sok „internetfüggő” súlyos depresszióval, különböző személyiségzavarokkal vagy szociális fóbiákkal is küszködik, amelyek gátolják őket abban, hogy teljes, kiegyensúlyozott életet éljenek és szemtől-szembe létesítsenek kapcsolatot emberekkel. Azért is fontos ezeknek a mélyebben rejtőző problémáknak a kezelése, hogy ne léphessen fel a szenvedélybetegség másik változata.

Eddig az Amerikai Pszichiátriai Egyesület az internetfüggőséget nem kezelte önálló zavarnak. Jelenleg megvitatják, hogy felvegyék-e a Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve című kötet új, 2012-re tervezett kiadásába. Ez a betegbiztosításra is befolyással lenne.

MTI

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...