hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Megjelent az MNB 50 pontos javaslatcsomagja

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján kedden megjelent a jegybank 50 pontos javaslatcsomagja, béremelést is javasolnak az egészségügyben.

Az MNB a többi között kiemelt célnak tartja az egészségügyi infrastruktúra és kutatói kapacitások fejlesztését, a közúti és vasúti kapcsolatok fejlesztését a magyarlakta határvidékekkel, a bölcsődefejlesztési program gyorsítását, illetve a korábban kifizetett EU-előlegek felhasználásának felgyorsítását és a magas hozzáadott-értékű külföldi befektetések bevonzásának erősítését. A beruházás és K+F kiadás után a helyi iparűzési adóból adnának kedvezményt a jegybank szakemberei.

A vírus veszélyeinek leginkább kitett munkakörökben, így az oktatásban és az egészségügyben bérpótlék bevezetése, középhosszú távon pedig a fizetések emelése indokolt, míg a teljes leállást elszenvedő ágazatokban a kereslet célzott pótlása jelenthet segítséget. A hitelpiac stabil működésében továbbra is kiemelt szerep jut a jegybanki programoknak, emellett azonban érdemes a garanciák intézményét is hatékonyabban használni - sorolja javaslatait az MNB.

Az MNB egyebek között szorgalmazza a munkahelyvédelmi bértámogatás folytatását és egyszerűsítését, a járványhelyzettel kapcsolatos adókedvezmények újbóli bevezetését. A családbarát intézkedések között a családi adókedvezmény összegének növelését, a háromgyermekes anyák szja-mentességének bevezetését, a kisgyermeket nevelő, részmunkaidőben foglalkoztatott anyák szja-mentességének bevezetését, a gyermeket nevelő munkavállalók, kérésére a távmunka lehetőségének biztosítását és szükség esetén rendkívüli táppénz nyújtását, a gyermeket nevelő munkanélkülieknek pedig magasabb álláskeresési járadékot sürget a jegybank javaslata.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink