Meghalt Kollár Lajos professzor

Életének 79. évében elhunyt Kollár Lajos professzor, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának professor emeritusa, a Klinikai Központ korábbi főigazgatója, a Sebészeti Tanszék egykori igazgatója, a Professzorok Batthyány Körének korábbi elnöke, a hazai érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyénisége.

Prof. Dr. Kollár Lajos neve egybeforrt a hazai érsebészet és haemorheologia modernizációjával. Magyarországon elsőként vezetett be számos endovascularis és hibrid műtéti eljárást, megszervezte a pécsi haemorheologiai laboratóriumot, miközben intézményvezetőként évtizedeken át meghatározó szerepet töltött be a dél-dunántúli betegellátás irányításában, írja Facebook-bejegyzésében a PTE.
 
2022-ben választották meg a Professzorok Batthyány Köre elnökévé, majd 2025-ben újraválasztották; vezetőként a szervezet alapító értékeihez való visszatérést, a konzervatív polgári eszmék képviseletét és a közösségért végzett munka erősítését tűzte ki célul.
 
2016-tól a PTE Egészségtudományi Kar Fizioterápiás és Sporttudományi Intézetének egyetemi tanáraként, majd professor emeritusként és kutatóközpont-vezetőként elhivatottan szolgálta a jövő szakembereinek képzését.
Munkásságát többek között a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével, Pro Humanitate Baranya díjjal és Tüke-emlékéremmel ismerték el.
 
Személyében nemcsak a nemzetközi hírű sebészt és kutatót, hanem kiváló mentort, nagy hatású vezetőt és melegszívű kollégát gyászolunk. Szellemi öröksége tanítványaiban, műveiben és a megmentett életek sokaságában él tovább.
 
A Pécsi Tudományegyetem Prof. Dr. Kollár Lajost saját halottjának tekinti. Professzori portréja megtekinthető a kar csatornáján:
(forrás: PTE, Facebook)
hirdetés
hirdetés

Könyveink