hirdetés

Megalakult az oltóanyaggyár-munkacsoport

Megtartotta alakuló ülését az oltóanyaggyár-munkacsoport, amely azt hivatott eldönteni, hogy a Debrecenben létesülő gyárban milyen típusú, technológiájú oltóanyag készüljön koronavírus ellen. Az első tanácskozáson elölt vírust tartalmazó és fehérje alapú oltóanyag gyártására vonatkozóan fogalmazódott meg javaslat.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a szerdai budapesti tanácskozás előtt elmondta, a hazai oltóanyaggyártás ötlete több mint egy évvel ezelőtt született meg. Ismertetése szerint kormánydöntés született arról, hogy a gyár létesítését felgyorsítják.

A miniszter az ülés után újságíróknak azt mondta, a megbeszélésen több szempontot is figyelembe vettek, és a szakmai vélemények alapján elölt vírust tartalmazó és fehérje alapú oltóanyag gyártását javasolták. A tárcavezető hozzátette: a grémium munkájában a Magyar Tudományos Akadémia, az országos intézetek, a Debreceni Egyetem képviselői, valamint víruskutatók, a Nemzeti Népegészségügyi Központ virológusai, epidemiológusai és az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségpolitikai vezetői vesznek részt.

A német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina gyerekek oltására alkalmas változatát tartalmazó ampullákat pakolják a Békés Megyei Kormányhivatalban Békéscsabán 2021. december 15-én. Ezen a napon országosan megkezdődött az 5-11 év közötti gyermekek immunizálása, az érintett korosztályból első körben 69 ezren kaphatják meg a vakcinát (MTI/Rosta Tibor)
A német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina gyerekek oltására alkalmas változatát tartalmazó ampullákat pakolják a Békés Megyei Kormányhivatalban Békéscsabán 2021. december 15-én. Ezen a napon országosan megkezdődött az 5-11 év közötti gyermekek immunizálása, az érintett korosztályból első körben 69 ezren kaphatják meg a vakcinát (MTI/Rosta Tibor)

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more A maffia pszichéje - Klinikai esetleírások és az igazságüggyel együttműködők történetei

    A Cosa Nostra a fundamentalizmus világához tartozik: legyen az...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...