hirdetés
2025. augusztus. 21., csütörtök - Sámuel, Hajna.
hirdetés

Még nem örülnek

Az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége (OSZSZ) közleményben reagált Cser Ágnes sajtóban tett nyilatkozatára.  

"Nincs itt az ideje az örömnek!" címmel adott ki közleményt az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége, Cser Ágnes, az MSZ EDDSZ elnökének múlt héten adott interjújára reakcióként. A közleményt változtatások nélkül közöljük:

Az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége (OSZSZ) megdöbbenéssel hallgatta Cser Ágnes, az MSZ EDDSZ elnökének múlt heti, politikai felhangokkal teli interjúját!

Az interjú, amellett, hogy tele van rosszindulatú csúsztatással, hangneme még az egészségügyi szakdolgozókat és az egészségügyben dolgozó gazdasági-műszaki kollégákat is sérti!

Az elnök asszony utalt a fanyalgókra, köztük azokra, akik közpénzt kaptak az ágazati kollektív szerződés kidolgozására. Az OSZSZ valóban nyert TÁMOP támogatást, "Az OSZSZ érdekképviseleti tevékenységét és az egészségügyi ágazati kollektív szerződéskötést előkészítő pályázatra". 

A projekt keretében az OSZSZ több szakértő közreműködésével konferenciát és szemináriumokat tartott. Ezeknek a konklúziója az volt (ami még jelenleg is fenn áll), hogy a jelenlegi jogszabályi környezet nem teszi lehetővé a közszférában ágazati kollektív szerződés megkötését! A pályázat minden fillérjével el tudunk számolni és el is számoltunk úgy, hogy az irányító hatóság el is fogadta a beszámolónkat és lezárta a pályázatot. A projekt megvalósítás közben is nyilvános volt, vállalásainkat teljesítettük.

Véleményünk szerint az államtitkárság csak azután ült le az ágazat képviselőivel tárgyalni, miután elindult a fekete ruhás nővérek tiltakozó akciója, ami a 2015. május 12-i demonstrációba torkollott. Az Őszintén az Egészségügyről akciószövetség (aminek létrejötte és működése a fent említett TÁMOP projektnek is köszönhető) és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara demonstrációján több tízezer egészségügyi és egészségügyben dolgozó követelte a bérek rendezését!

Aki ezen a demonstráción részt vett, az bizonyára sosem felejti el, hogy az ún. reprezentatív szakszervezet elnökét kifütyülte a tömeg, és nem engedte meg, hogy elmondja beszédét! (Az erről készült videó jelenleg is megtalálható a legnagyobb videó megosztón.)

Az akkori egészségügyi szakállamtitkár, Zombor Gábor valóban meghívta az akciószövetség tagjait is a tárgyalásokra, de egy dolog biztosnak tűnt: pénzről nem tudunk beszélni. Ezért az akciószövetség úgy vélte, hogy nincs értelme pénz nélkül beszélni a magyar egészségügy jövőjéről.

 

 

 

(forrás: Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége )

Könyveink

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...