hirdetés

Még mindig nem lehet megélni a minimálbérből

A Policy Agenda nyilvánosságra hozta a 2018-as előzetes létminimum adatokat, amelyeket a Népszava idéz.

A 2018-as előzetes létminimum adatok szerint egy aktív, egyedül élő felnőtt szerényen nettó 94 820 forintból tudott megélni tavaly. Ez azt jelenti, hogy ha csak a 91 770 forintos minimálbért kereste meg, minden hónapban le kellett mondania valamilyen alapvető kiadásról, vagy pár ezer forintot máshonnan kellett szereznie és egy fillért nem tudott félretenni. Egy párnak két gyerekkel minimálisan 274 978 forintot kellett elköltenie a legalapvetőbb szükségletekre, egy nyugdíjasnak pedig ehhez 85 338 forintra volt szüksége havonta.

A Policy Agenda 2016 óta végzi el a számítást szakszervezeti felkérésre, a Friedrich Ebert Alapítvány (FES) támogatásával. Kiss Ambrus, a Policy Agenda igazgatója hangsúlyozta, hogy nem jutottak hozzá minden szükséges adathoz, mert a KSH egy fontos felmérés eredményeit idén először csak az év végén adja ki.

A KSH a lapnak küldött levelében visszautasítja, hogy akadályozná a bértárgyalásokhoz szükséges információk elérését, s arra hivatkozik, hogy idén megújították a „feldolgozási folyamatot”, emiatt csak 2019. november-decemberben publikálják a háztartások kiadásainak 2018-ra vonatkozó adatait, majd hozzátették, hogy havonta közreadják az átlagkeresetek alakulását. Az érdekvédők bizalma azonban már megkopott az ilyen feldolgozott adatokkal kapcsolatban, Kiss Ambrus a konferencián kitért arra is, hogy nem az átlag, hanem a medián bér, a tényleges középérték mutatja meg a valós bérhelyzetet, ám ezt az adatot a statisztikusok csak minden ötödik évben közlik, közli a lap.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...