hirdetés
hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Még mindig nagy a háziorvoshiány

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ januári adatai szerint majdnem 300 tartósan betöltetlen, azaz legalább fél éve üres háziorvosi körzet van az országban, közli a HírTV.

A Borsod megyei Felsőtelekesnek tizenhárom éve nincs saját háziorvosa. A helyettesítő orvos hetente kétszer rendel. A közeli Szuhogyban 2006 óta üres a körzet, míg a Nógrád megyei Szirákon öt éve nem találnak háziorvost. Két helyettes doktor látja el a falut. A Baranya megyei Ibafa 2004 óta nem talál magának háziorvost, pedig szolgálati lakás is jár a praxishoz.

Ott, ahol nincs háziorvos – ez kimutatott tény – a korai halálozás száma magasabb, mint azokban a praxisokban, ahol van háziorvos. A megoldást a medikusképzésben kell keresni, a háziorvos hivatással meg kell ismertetni a hallgatókat minél hamarabb. Mert ez nagyon szép hivatás, és meg kell tölteni plusztartalommal. Tehát a végleges gyógyítást, végleges megoldást tudjon adni a háziorvos” – mondta a HírTV-nek Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke.

Tízből négy háziorvos elmúlt 60 éves, ők hamarosan nyugdíjba mennek. „A betöltetlen praxisban az ellátás minősége jelentősen romlik, hiszen a legtöbb esetben helyettesítéssel oldják az ellátást;és az amúgy is túlterhelt kollégák terheltségét fokozza: sérül a kapuőri funkció és a betegellátás rendje” – mondta Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének alapítója.

(forrás: HírTV)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés