Matracok mezeje

A hajléktalan mindenütt számkivetett

Hullámpapír a földön, rajta ócska, koszos paplanba burkolózott, kivehetetlen nemű és korú emberek. Nejlonzacskónyi motyóval vagy anélkül, padokon, kapubejárókban, lépcsőkön kuporogva. És aluljárókban – a gyérebb forgalmúakban.

Magyarország uniós tagsága óta a főváros vezetése különös gondot fordít Budapest imidzsére, így a látványosabb belvárosi aluljárók lakóit eleinte tapintatosan, a kitartóbbakat a noszogatás meggyőzőbb eszközeivel szoktatta le helyfoglalási igényéről a rendőrség. A nyomaték kedvéért a mai napig látni az átjárókban posztoló egyenruhásokat.

Budapesten – becsült adatok alapján – mintegy 20 ezer hajléktalan él. A magyarországi fedél nélküliek nagyjából kétharmada. Az országszerte működő 7500 szálláshely nagy része is a fővárosban van – ám a hajléktalanok jó része – negatív tapasztalatai miatt – ódzkodik használatuktól.

A nyolcadik kerületi Dankó utcában az Oltalom Karitatív Egyesület működteti Fűtött utcáját. Naponta 150-en, 200-an fordulnak meg itt. Azok is, akik más szállók intézményi korlátjait nem bírják elviselni.

Kopott kőlapok, gumimatracok újsággal, keresztrejtvény az emeletes vaságy tetején. Nyugdíjas korú férfi érkezik, kezében a bejáratnál osztott kenyér és pohár tea. Néhány percig tanácstalanul ácsorog, majd lehuppan egy közeli matracra. Az éjjel-nappal nyitva tartó melegedőben ruha- és klórszag elegye kavarog, elöl óriási sakktábla, vagy negyvencentis bábukkal. „Matracok mezeje”, „A vaságy tere” – áll a lepattogzott mázú falon. Az alvót nem ébreszti fel sem a neonlámpa fénye, sem az állandó duruzsolás.