hirdetés

Mától többet mondanak a patikai blokkok

A gyógyszertárban kapott blokkra mától azt is ráírják, hogy a kiváltott készítménynél lett volna olcsóbb, így a betegek szembesülhetnek azzal, mennyit spórolhattak volna – tudósít az MTI.

Az egészségügyi államtitkárság múlt szerdán közölte: február elsejétől a gyógyszerészeknek írásban is tájékoztatniuk kell a beteget, ha az általa kért gyógyszer helyettesíthető olcsóbb készítménnyel.

Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke az MTI-nek korábban elmondta: a jelenleg hatályos jogszabályok szerint a gyógyszerészeknek eddig is fel kellett ajánlaniuk az olcsóbb helyettesítő gyógyszert a betegeknek. Február elsejétől viszont, ha a beteg azt mondja, hogy ragaszkodik a drágább gyógyszerhez, akkor a patikusnak dokumentált módon, tehát írásos formában kell tájékoztatnia a beteget, aki így szembesülhet azzal: ha elfogadta volna az olcsóbb készítményt, azzal mennyit spórolhatott volna. Hankó Zoltán szerint kézenfekvő, hogy az olcsóbb készítmény térítési díja a blokkon jelenjen meg, és ne kelljen egy külön papírt adni a betegnek.

Bidló Judit, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ártámogatási főosztályának vezetője az MTI-nek korábban azt mondta: egy blokkról egyes gyógyszerek esetében akár 2000-3000 forint felesleges kiadást is le lehet majd olvasni. Hozzátette: a cél az, hogy még nagyobb teret adjanak a generikus (lejárt szabadalmi védettségű) gyógyszerek elterjedésének, a gyógyszerész is érdekelt legyen abban, hogy azt a gyógyszert adja ki, amely a beteg és a biztosító számára is a legjobb.

A változással kapcsolatban a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet Országos Gyógyszerészeti Intézet (GYEMSZI-OGYI) korábban azt közölte: a gyógyszerész csak a GYEMSZI-OGYI által helyettesíthetőnek és egyenértékűnek nyilvánított készítmények közül ajánlhat helyettesíthető gyógyszert a betegnek. A gyógyszerengedélyezés és -ellenőrzés rendszere garancia arra, hogy a generikus készítmények biztonságosak, hatásosak, és ugyanolyan jó minőségűek, mint az originális gyógyszerek. Az egyenértékűnek és helyettesíthetőnek nyilvánított készítmények a GYEMSZI-OGYI honlapján nyilvánosak, mindenki ellenőrizheti, hogy az ajánlott gyógyszer valóban helyettesítheti-e az eredetileg felírt gyógyszert - tették hozzá.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...