hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Második hullám: az egészségügyben kevés az ember

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke a Klubrádióban arról beszélt, nincs több szakember, ami az intenzív ellátásban eddig is probléma volt.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint a  koronavírus-járvány második hullámának küszöbére ért az ország. Kemenesi Gábor virológus pedig arról beszélt, hogy új fertőzési láncolatok indultak el, és a havi megbetegedések számának átlaga több, mint márciusban, amikor bezárták az országot. Ezért kérdezte a Klubrádió Soós Adriannát, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnökét arról, hogy áll az egészségügy.

Szerinte sok szempontból jobb helyzetben vannak most, mint a március-áprilisi időszakban, például ami a védőfelszereléseket illeti. Vannak olyan elkülönített kórházi részlegek, amelyek adott esetben kifejezetten a járványban megbetegedett emberek gyógyítását szolgálják. Kialakultak a megfelelő teamek is, hiszen itt nem csak légúti megbetegedésről van szó, több területhez kell érteni. De olyan szempontból nem állnak jól – folytatta Soós Adrianna –, hogy továbbra is nagyon kevés a szakember, az intenzív ellátásban eddig is nagy volt a terhelés és viszonylag alacsony a létszám. Hozzátette: járvány idején nem jöhet szóba, hogy a többségnek legyen második vagy akár harmadik állása (hiszen nem dolgozhatnak különböző helyeken), noha sokan így tudják biztosítani a megélhetésüket.

Aggasztó a szociális ellátás helyzete, mert a szociális gondozók anyagi helyzete még rosszabb, mint ami az egészségügyben tapasztalható, Soós Adrianna szerint így rendkívül nehéz lesz oda embereket hozni, pedig erre lenne szükség, mert nagyon súlyos helyzetek alakulhatnak ki, ha megint több megbetegedés lesz.

Ha valaki bekerül egészségügyi intézménybe fertőzés gyanújával, akkor a vele foglalkozókat tesztelik, ebből a szempontból is javult a helyzet. Minden nap ugyan nem lehet tesztelni az egészségügyi dolgozókat, de ha külföldön voltak és zöld jelzésű országból jönnek vissza, vagy ha a környezetükben előfordult ilyen megbetegedés, akkor is elvégzik rajtuk a vizsgálatot – tette hozzá a szakszervezet elnöke.

 

(forrás: Klubrádió)
hirdetés

Könyveink