Új eredmény: másképpen kell kezelni a diabéteszt!
A 2-es típusú diabétesz korai és intenzív kezelésével – ami egy kezdeti 3 hónapos inzulin alapú terápiát jelent, amit vagy inzulin és metformin, vagy hármas orális kezelés követ – legalább 3,5 évig funkcióképes állapotban őrizhetők meg a béta-sejtek.
Az ezzel foglalkozó közlemény szerzői dr. Lindsay B. Harrison, a dallasi Texasi Egyetemről és munkatársai, akik randomizált vizsgálatot végeztek, melynek eredményeit június 28-án közölte a Diabetes Care online kiadása.
A vizsgált populáció 58 személyből állt, akik között kisebbségek is jelen voltak (45% fekete, 38% spanyolajkú), s valamennyiüknek frissen felfedezett diabétesze volt. Kezdetben mindegyiküket 3 hónapig inzulinnal és metforminnal kezelték, majd két csoportot alakítottak ki véletlenszerűen: az egyik (INS) a továbbiakban is inzulint és metformint kapott, a másik (triple oral therapy, TOT) pedig hármas orális kezelést: metformint, glyburide-ot és pioglitazone-t. A 42 hónapig tartó tanulmány során a személyeket a kezelés előtt, majd a 6., 12., 18., 30. és 42. hónapban megvizsgálták, s ennek részeként orális, vegyes étkezéses teszttel becsülték meg a béta-sejtek funkcióját, mivel ez a teszt figyelembe veszi az inkretin hormonnal való bélbeli interakciókat.
A vizsgálatot az INS csoport tagjainak 83%-a, a TOT csoportnak 72%-a csinálta végig. A compliance mindkét csoportban jó volt: az INS-ben 87, a TOT-ban 90%.
A béta-sejt funkció megőrzött maradt 3,5 évvel a diagnózis után is: a kiindulási értékhez képest nem volt változás egyik csoportban sem, s a két csoport nem különbözött egymástól e tekintetben. (A béta-sejt funkciót egyrészt a C-peptid görbe alatti területe, másrészt C-peptid/glükóz görbe alatti területe alapján határozták meg.) A glikémiás kontroll mindkét csoportban kiváló maradt: a HbA1c átlagos értéke a vizsgálat végére az INS csoportban 6,35, a TOT csoportban 6,59 volt.
A vizsgálat ideje alatt mindkét csoport tagjaiban súlynövekedés következett be: az INS csoportban ez átlagosan 4 kg, a TOT csoportban 9,6 kg volt. Az idő előrehaladtával szignifikánsan csökkent a hipoglikémiás események száma (p=0,01); e tekintetben nem volt különbség a két csoport között.
A közlemény megbeszélésében a szerzők leírják, hogy nem tudják, hogy a béta-sejtek jó állapotban maradása a kezdeti inzulinterápiának köszönhető-e vagy a randomizáció utáni kezelésnek. Erre jövőbeli vizsgálatok adhatnak választ; a mostani tanulmány legfontosabb eleme az igen agresszív kezelés volt. Mint a szerzők elmagyarázzák, az orális gyógyszerek általánosan alkalmazott lépcsőzetes titrálása kevésbé és lassabban javítja a hiperglikémiát és a béta-sejtek helyreállását.
Dr. Gregory Clark, a Texasi Egyetem munkatársa, aki nem vett részt ebben a vizsgálatban, azt mondta, hogy a diabétesz kezelésében egyfajta tehetetlenség érvényesül: az orvosok csak akkor alkalmaznak egy fokkal intenzívebb kezelést, ha romlik a beteg állapota. Ez azzal jár, hogy a páciens hónapokat tölthet el hiperglikémiásan, mielőtt még áttérnek egy új gyógyszerre vagy emelik a dózist.
Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy az egyetlen orális gyógyszerrel végzett kezelés hatása még akkor is viszonylag hamar elmúlik, ha a kezdeti glikémiás kontroll közel van a célértékhez. A szerzők mindezekből azt a következtetést vonják le, hogy helytelen a diabéteszesek kezelését diétával és monoterápiával kezdeni – sokkal hatásosabb az általuk alkalmazott kétféle agresszív kezelés bármelyike, s a mellékhatásprofil sem rosszabb, mint a monoterápia esetén.
