2024. december. 21., szombat - Tamás.
hirdetés
hirdetés

Március közepén jön az Agykutatás hete!

Az Agykutatás hete alkalmából immáron 15. alkalommal rendeznek országszerte tudománynépszerűsítő programokat, amelyeken az emberi agy működésével ismerkedhetnek meg a résztvevők. A rendezvénysorozat programjaival Budapest mellett Szegeden, Pécsett és Debrecenben várják az érdeklődőket a kutatók március 11. és 15. között.

Budapesten az országos tudománynépszerűsítő programsorozat részeként az ELTE Természettudományi Kar, a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Semmelweis Egyetem kutatói ismertetik meg az érdeklődőket az agyműködés vizsgálatának legfrissebb módszereivel.

Az ELTE Természettudományi Karán március 13-án és 14-én a szakemberek előadásai mellett számos interaktív program várja az résztvevőket. Szó esik majd egyebek mellett arról, hogyan lehet emberi bőrsejteket agysejtekké átprogramozni, és ez miért hasznos az öregedés vagy a neurodegeneráció, illetve a neuropszichiátriai betegségek megértéséhez. A látogatók magukon is kipróbálhatják, miként lehet az agyhullámokat vizsgálni, az elektrofiziológiai játszóházban pedig azt is megmutatják, hogy a viselhető agyi- és izomaktivitásmérő eszközökkel miként mérhető az alany edzettsége és kitartása.

A tudományos játszóházban az érdeklődők egyebek mellett építhetnek labirintust egereknek, megismerhetik, hogy miként kell agyi implantátumot robotizált beültetéssel egy műagyba helyezni, a Brainscape keretében pedig egy szabadulószobában is kipróbálhatják magukat. Emellett lesznek gondolatvezérelt játékok és neuropszichológiai tesztek is.

Az egyetem Lágymányosi kampuszán a rendezvény ideje alatt a Biológiai és Őslénytani Kiállítás ingyenesen látogatható, és a regisztrált csoportok bepillanthatnak abba is, hogyan képezik ki az etológusok az MR gépben éberen percekig mozdulatlanul fekvő kutyákat.

Az eseményre gyerekeket, iskolás csoportokat, gimnazistákat és felnőtteket egyaránt várnak. A szervezők tájékoztatása szerint a programsorozat részeként lesznek programok a Debreceni Egyetem (DE) Orvostudományi Karán, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Orvostudományi Karán és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában is.

A rendezvényt a szervező intézmények mellett a Nemzeti Agykutatás program 3.0, a Magyar Idegtudományi Társaság és a Richter Gedeon Nyrt. támogatja. A részvétel ingyenes, de egyes programok esetében előzetes regisztrációhoz kötött.

A részletes program az agykutatashete.hu oldalon érhető el.

Gordon Johnson képe a Pixabay-en
Gordon Johnson képe a Pixabay-en

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink