2025. szeptember. 10., szerda - Nikolett, Hunor.
hirdetés
hirdetés

Március 18-tól újra Felsőoktatási Véradó Hetek

Harmadik tavasszal, idén március 18-i kezdettel indul a Felsőoktatási Véradó Hetek programsorozat. Ennek keretében a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat közös kampányt indít, hogy minél több fiatalt buzdítson önkéntes véradásra. A Felsőoktatási Véradó Hetek keretében a szervezetek a felsőoktatási hallgatóknak és dolgozóknak külön lehetőséget biztosítanak az oktatási intézmények campusain és könyvtáraiban történő önkéntes véradásra a szorgalmi időszak végéig.

A kéthónapos kampány az egész éven át tartó Felsőoktatási Véradóverseny kiemelt programja. Célja, hogy a 18 életévüket betöltött, egészséges fiatalok figyelmét felhívja az önkéntes véradásra, valamint az önkéntes véradás általi társadalmi felelősségvállalás fontosságának hangsúlyozása. A Felsőoktatási Véradó Hetek keretében a hallgatóknak lehetőségük lesz arra, hogy saját intézményükben tapasztalják meg a segítségnyújtás ezen formáját. A szervezők szándéka szerint országszerte több mint 30 felsőoktatási helyszínen lesz biztosított az intézményi dolgozóknak és hallgatóknak véradási lehetőség.

A kampány Adj vért, legyen ez a flow-d! szlogenjével szólítja meg a fiatalokat, akik, ha március 18. és május 17. közötti önkéntes véradásukkor jelzik intézményi hovatartozásukat, automatikusan részt vesznek egy nyereményjátékon. Az ifjú donorok értékes ajándékokat, köztük a nyár számos fesztiváljára nyerhetnek jegyeket és bérleteket.

A véradáshoz személyi igazolvány, TAJ- és lakcímkártya szükséges. A kampányról, a felsőoktatási véradási helyszínekről, valamint a véradás menetéről bővebben a www.ovsz.hu/felsooktatas, valamint a https://veradas.hu/felsooktatasi-veradoverseny oldalakon tájékozódhatnak.

Ahhoz, hogy az egészségügy számára megfelelő mennyiségű és minőségű vérkészlet álljon rendelkezésre, naponta 1600-1800 önkéntes véradóra van szükség. Ennek biztosítására a Magyar Vöröskereszt országszerte toborozza az önkéntes véradókat, az Országos Vérellátó Szolgálat pedig az önként adott vérből vérkészítményeket állít elő. Egyetlen egység vérből háromféle vérkészítmény állítható elő, így egyetlen véradással a donor három ember életét is megmentheti.

 

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...