"Már nem tudnék nyolcvan órát egyhuzamban dolgozni"
„Extrém sportom: a mentés” címmel mutatja be Bence György sebészt, oxyológust az eLitMed.hu, aki harminc éve a metőknél „pihen”.
– Már nem tudnék nyolcvan órát egyhuzamban dolgozni, mint régen, amikor még a mentőknél is volt huszonnégy órás ügyelet – idézi szavait a lap. Egyenesen a kórházból jöttem ide, majd mentem vissza a műtőasztal mellé. Ma már tizenkét órás beosztás van az OMSZ-nál, de továbbra is itt pihenem ki a másutt felgyülemlett stresszt. Olyan ez nekem, mint az extrém sport, mint a bungee jumping, állandó adrenalinlöket. De kikapcsol. Mint mást a pecázás.
– Az elektív sebészet kicsit nagyobb mozgásteret ad, ott a műtétek előtt van idő átgondolni az előre tervezett operáció menetét, ismerjük a beteg anamnézisét. Nagyobb kihívás a sürgősségi sebészet, ahol azonnali, végleges, visszavonhatatlan döntéseket kell hozni, soha nem tudhatom, mit találok, amikor elkezdem az operációt, hiszen ha vannak is, de korlátozottak a diagnosztikai lehetőségek, nem tudom pontosan, mi a vérzés, vagy az akut probléma pontos oka. A mentőzésben is ez a kihívás. Az azonnali, gyors döntések, amik izgalmassá teszik, és a sokféle sajátos szituáció, amivel egy irodában, íróasztal mögött soha nem találkoznék. Magasságokat és mélységeket jártam be, a kastélytól a düledező házig.
Hogy aztán a kórházban mi történik a beteggel, az sokszor szerencse kérdése. A túlterhelt, agyonhajszolt gyógyítók rossz háttérrel, nem megfelelő műszerekkel dolgoznak. Így aztán könnyebben csúsznak be olyan hibák is, amelyekkel Bence György igazságügyi szakértőként a bíróságon találkozik – olvasható az eLitMed.hu-n.
