Már a kőkorszakban is végeztek végtagcsonkolást

A sírt a Párizstól 65 kilométerre délre, Buthiers-Boulancourtban tárták fel. A leletről az Antiquity című szakfolyóiratban számoltak be.

 

Az INRAP francia nemzeti régészeti kutatóintézetben elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy a korosabb férfi a vonaldíszes kultúra idején, i.e. 4900 táján élt, abban a korban, amikor a vadászó-gyűjtögető életmódot folytató törzsek kezdtek áttérni a földművelésre. Az illető fontos pozíciót tölthetett be közösségében, legalábbis erre utal az átlagosnál nagyobb, két méter hosszúságú sírja. Az elhunyt mellé kristályos palából készített fejszét, kovakőkalapácsot, valamint egy fiatal állat tetemét helyezték – olvasható a Times Online-ban.

 

A legérdekesebb felfedezés a bal kar részleges hiánya volt. Az elvégzett biológiai, radiológiai és egyéb vizsgálatok kimutatták, hogy a felkarcsontot a singcsontot befogadó, kissé elferdült cérnaorsóhoz hasonlító trochlea fölött vágták el.

 

A kutatók egyike, Cécile Buquet-Marcon szerint a férfi harcos lehetett, aki a sérülést esés következtében, csatában, vagy egy vadállattal vívott párviadal során szerezhette.

 

„Nem hiszem, hogy azok, akik a műtét végezhették, a mai értelemben vett orvosok lettek volna, ám teljesen nyilvánvalóan rendelkeztek orvosi ismeretekkel” – vélekedett Cécile Buquet-Marcon.
 

Szikéként minden bizonnyal kovakőkés szolgált, fájdalomcsillapítóként pedig valamilyen hallucinogén növényt, vélhetően maszlagot alkalmaztak. "Nem tudjuk biztosan, hogy milyen fájdalomcsillapítót használtak, de valahogyan el kellett érniük, hogy a mútét közben a sebesült nyugton maradjon” – magyarázta Cécile Buquet-Marcon.

 

Más növényeket, valószínűleg zsályát a seb kitisztítására alkalmaztak. „A csontvég vizsgálata nem mutatott ki az amputációhoz kapcsolható fertőzést, ami arra enged következtetni, hogy a műtétet viszonylag aszeptikus körülmények között végezték” – nyilatkozta a régész.

 

A férfi túlélte az operációt, utána még több hónapig, vagy akár néhány évig is elélt. A végtagja elvesztése ellenére a sírmellékletek arra utalnak, hogy közössége megbecsült tagja maradt. „Fogyatékossága miatt nem zárták ki a csoportból" – emelte ki Cécile Buquet-Marcon.

 

A felfedezés azt bizonyítja, hogy közel hétezer éve az európai gyógyítók viszonylag fejlett orvosi ismeretekkel rendelkeztek. „Nagy sebészeti beavatkozásokat gyakrabban végezhettek a neolitikumban, mint eddig feltételeztük” – tette hozzá Cécile Buquet-Marcon.