Magyar támogatással épült orvoslakások Borszéken

Magyar állami támogatással épült orvoslakásokat avattak péntek délután a székelyföldi Borszéken.

Amint az erdélyi orvos- és művészlakás-építő programot koordináló Studium-Prospero Alapítvány közölte, a borszéki Kárpátok utca 1700 négyzetméteres telkén kétszintes ingatlant építettek, amelynek az alsó szintjén egy háromszobás, felső szintjén pedig egy négyszobás lakást alakítottak ki. Utóbbi szükség esetén két kétszobás lakássá alakítható. A két lakás beépített felülete 331 négyzetméter, a telek bekerítése, a területrendezés és a ház felépítése 87,39 millió forintba került.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár az esemény után az MTI-nek elmondta: a lakásépítési programmal a nemzetpolitikai államtitkárság a szülőföldön maradást és boldogulást támogatja, és az orvoshiány leküzdéséhez is hozzájárul. Az államtitkár úgy vélte: az az orvos vagy orvos-házaspár, aki a most avatott épületbe költözik minden reggel úgy kelhet, hogy a világ egyik legszebb helyén él, lakik és dolgozik.

Felidézte: szülővárosa polgármestereként még ő írta alá Bonyhád és Borszék testvérvárosi szerződését, és örömének adott hangot, hogy államtitkárként is visszatérhetett a testvértelepülésre. Elmondta: az orvos- és művészlakások építésének programját korábban évente 250 millió forinttal támogatta a kormány, idén 300 millió forint jut erre a célra. Megemlítette, hogy olyan egészségügyi beruházásról van szó, amelyik az erdélyi magyarság és a Székelyföld keleti peremvidékére, "egyik végvárába" érkezik.

Vass Levente egészségügyi államtitkár, a Studium-Prospero Alapítvány ügyvezető elnöke beszédében kiemelte: a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Studium-Prospero Alapítvány együttműködése túlmutat a szolgálati lakásépítési projekten. Számos taneszköztámogatási, kutatási és tanulmányi ösztöndíj-pályázatot sikerült közös erővel meghirdetni az elmúlt években.

Az alapítvány közleménye szerint a most átadott épület egyik lakásába az üdülővárosban és környékén dolgozó orvosok költözhetnek be. A másik lakás rekreációs helyként szolgál majd orvosok számára, ahová egy-egy hetes időszakokra családdal, barátokkal lehet elvonulni, megpihenni, feltöltődni.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more A kollektív áldozati szerep szociálpszichológiája

    Fülöp Éva és Kővágó Pál (szerk.) A kollektív áldozatiság lélektanával foglalkozó kutatások viszonylag...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...