Magyar orvosok végezték az első pacemaker-beültetést Csádban

Magyar orvosok végezték az első pacemaker-beültetést Csádban, tudatta Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára.

Ősszel két sikeres magyar orvosi misszió járt Csádban, amelyeknek köszönhetően alapvető és gyakran életmentő egészségügyi szűrővizsgálatokra, a triázsrendszer kiépítésével kapcsolatos oktatásra, valamint az ország történetében első alkalommal pacemaker-beültetésekre került sor.

A budapesti Szent Ferenc Kórház önkéntes egészségügyi csapata végzett el Csádban elsőként pacemaker beültetést, a Hungary Helps Ügynökség (HHÜ) orvosmissziója keretében. Ez a mérföldkőnek számító eljárás új fejezetet jelentett Csád egészségügyi rendszerében, bevonva a folyamatba helyi orvosokat és szakembereket is.

A Hungary Helps Programon keresztül nyújtott támogatás elengedhetetlen volt a pacemaker-beültetés helyben elérhetővé tétele folyamatának elindításához, hozzájárulva a szívbetegségekkel összefüggő halálozási ráták csökkentéséhez. A program hosszú távú célja, hogy a helyi orvosok elsajátítsák a pacemaker-beültetéshez és -programozáshoz szükséges készségeket, biztosítva, hogy a jövőben ezek az életmentő beavatkozások Csádon belül is elvégezhetők legyenek. Ennek érdekében több mint tíz helyi kardiológus vett részt EKG- és pacemaker-programozási tréningen.

A csádi egészségügyi minisztérium célja, hogy a pacemaker-beültetést helyben is elérhetővé tegye, így a betegeknek nem kell külföldre utazniuk a beavatkozáshoz. A HHÜ programja nemcsak azonnali életmentő kezeléseket biztosított, hanem megalapozta a helyi egészségügyi rendszer hosszú távú önellátását ezen a területen.

Az elmúlt két hónapban magyar egészségügyi önkéntesek több mint 140 munkanapot töltöttek Csádban menekültek orvosi ellátásával, kórházi feladatok ellátásával és oktatási programokkal, ezeket a tevékenységeket a csádi egészségügyi minisztériummal együttműködve hajtották végre, azokra a kritikus területekre összpontosítva, amelyek azonnali beavatkozást igényelnek.

A HHÜ emellett decemberben jelentős mennyiségű gyógyszeradományt juttatott Csád fővárosának legfontosabb kórházai és egyes vidéki intézmények számára, ezzel támogatva az N’Djamena környéki régiót is sújtó árvíz utáni helyreállítási munkálatokat és a természeti katasztrófa után megnövekedett egészségügyi igények kielégítését.

A csomagok akut és krónikus betegségek kezeléséhez egyaránt szükséges, nélkülözhetetlen gyógyszereket és eszközöket tartalmaznak, a többi között malária ellenes szereket, gyulladáscsökkentőket, fertőtlenítőszereket, gyermekgyógyászati készítményeket, kötszereket, fecskendőket, kesztyűket és egyéb alapvető orvosi termékeket.

A Hungary Helps Program örömmel támogatta ezt a történelmi missziót, amely nemcsak életeket mentett a magyar orvosok szaktudásával és elhivatottságával, hanem egyúttal hozzájárulhatott a csádi egészségügyi rendszer fenntartható feltételeinek megteremtéséhez is.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...