hirdetés

Magyar-kínai orvostudományi együttműködés – alapkő már van

Letették a Semmelweis Egyetem (SE) Egészségtudományi Kar új épületszárnyának alapkövét vasárnap Budapesten, az épületben kap majd helyet a hagyományos kínai orvoslási részleg is.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a rendezvényen arról beszélt, hogy az új beruházás fontos lépés mind a magyar oktatásnak, mind a magyar egészségügynek, és fontos a magyar-kínai orvostudományi együttműködésének, amelynek több évre visszanyúló hagyományai vannak. Minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy a magyar emberek egészségét megőrizzük, és ennek fontos része a hagyományos európai képzés, de az úgynevezett komplementer gyógyítás kiemelkedő része lesz az is, amit majd a hagyományos kínai gyógyászati részleg fog nyújtani, mondta.

Rétvári kifejtette, a kínai gyógyítási részlegnek komoly szerepe lesz az oktatásban, a kutatásban és a gyógyításban is. Az Emmi parlamenti államtitkár elmondta, a Szentkirályi utca 12. szám alatt lévő, most parkolónak használt telken épül meg a hatszintes épület, a beruházáshoz a Semmelweis Egyetem 800 millió forinttal, a kormány pedig 1,4 milliárd forinttal járul hozzá.

Az alapkőletételre a Kína és a közép- és kelet-európai országok egészségügyi minisztereinek harmadik fóruma keretében került sor. Több mint 200 kínai és 15 európai ország delegáltjainak részvételével rendezik Budapesten az egészségügyi miniszterek találkozóját a héten.  A többnapos rendezvény része a 16 kelet-közép-európai országot, valamint Kínát magába foglaló 16+1 formátumú együttműködésnek.

A Magyar Közlönyben szerdán jelent meg az a kormányhatározat, amely szerint hagyományos kínai orvoslás részleg kialakításáról, továbbá gyógyászati, oktató- és kutatóközpont létesítésének előkészítéséről döntött a kormány. E szerint a kormány egyetért azzal, hogy a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának fejlesztéseként a főváros VIII. kerületében, a Szentkirályi u. 12. szám alatti ingatlanon új épületet hozzanak létre, és ott hagyományos kínai orvoslási részleget alakítsanak ki. Ehhez 1,357 milliárd forint többletforrást biztosítanak az egyetem karának. A Hagyományos Kínai Gyógyászati, Oktató- és Kutatóközpontot pedig a XV. kerületi Őrjárat u. 1-5. szám alatt hozná létre a kormány, az ott található 6-os és 7-es épületben. A központ tervezésének előkészítéséhez idén és jövőre is 110-110 millió forintot biztosítanak.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...