hirdetés
2025. október. 01., szerda - Malvin.
hirdetés

 

Magas a vérnyomása? Gyújtson rá egy nótára!

Amikor kórustagok teljes összhangban énekelnek, a pulzusszámuk is egymáshoz igazodik - mutatta ki egy svéd tanulmány, s a karéneklés lassítja is a szívverésüket.

Svéd kutatók különböző kórusművek előadása közben mérték az énekesek pulzusát. Azt találták, egyszerre emelkedik és csökken, amikor az énekesek a szólamot együtt éneklik - idézi a BBC hírszolgálata a Frontiers in Psychology című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányt. A tudósok úgy vélik, azért alakul egy ütemre a karénekesek pulzusa, mert összehangolják a levegővételt.

"A pulzus gyorsul, ha belélegzünk, ha pedig kiengedjük a levegőt, lassul. Tehát aki énekel, kilégzéskor szólaltatja meg a dallamot, ilyenkor a pulzus lassabb. A dallamívek közti szünetek alatt az énekes levegőt vesz, a pulzus ekkor szaporább lesz" - magyarázta Björn Vickhoff, a Göteborgi Egyetem Sahlgrenska Akadémiájának kutatója.

Különböző kórusművek előadása közben mérték 15 karénekes pulzusát. Azt találták, minél strukturáltabb volt a mű, annál nagyobb összhangban nőtt vagy csökkent az énekesek pulzusszáma.

A lassú daloknál még teljesebb összhangot tapasztaltak. Azt is felfedezték, a karéneklés lassíthatja a pulzust. Szerintük ez a tudatos levegővételnek köszönhető. "Kilégzéskor működésbe hozzuk a bolygóideget, amely az agyat összeköti a szívvel. Hatására a pulzus lassul" - értelmezte Vickhoff.

A tudósok most a karének egészségügyi hatásait szeretnék megvizsgálni. "Az énekesek légvétele nagyon közel áll a jógalégzéshez és az irányított légzőgyakorlatokhoz. Ezekről már jelentek meg vizsgálati eredmények. Mind kimutatták a vérnyomáscsökkentő hatást. Azt szeretnénk megtudni, a közös énekléssel szintén javíthatunk-e az egészségünkön" - fűzte hozzá Vickhoff.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...