Lobbiharc a helyekért
2006. december 01. 00:00
Egy mindenkiért, mindenki egyért
Értetlenség, félelem, düh és reménykedés. Mindez egyszerre jellemzi az egészségügyet, azt követően, hogy lényegében egyetlen egészségügyi intézményt sem hagy változatlanul az az átalakítási javaslat, amelynek rövid idő alatt több változatát is megismerhették az ágazat szereplői. Ha a tervezetet elfogadja a parlament és kiállja az alkotmányossági normakontrollt is, akkor a jövő év első hónapja sorsdöntő lehet az egészségügyi dolgozók számára.
Miközben az egészségügyben dolgozók egy része mindenbe beletörődve, fásult megtörtséggel szemléli a tárca aktuális intézkedéseit, a nagyobbik kormánypárt politikusainak egy része elégedettnek tűnik. „Ilyen elszánt, megfékezhetetlen és kemény miniszterre van szüksége a kormánynak; megyünk előre, mint kés a vajban” – e mondatokkal illették Molnár Lajost és eddigi munkáját azok az országgyűlési képviselők, akiket a november utolsó szombatjára összehívott választmányi ülés szünetében kérdeztünk a szaktárca munkájáról és a reform menetéről. De az ellenzékieken kívül akadnak olyan kormánypárti képviselők is, akik bár egyetértenek a kormány törekvéseivel, nem tartják kielégítőnek és megalapozottnak a szaktárca jogalkotási munkáját. A „kapkodás” egyik következménye, hogy a tervezethez képest másfél hónapot késik a vizitdíj bevezetése. Nem január 1-jétől, hanem február 15-től kell mindenkinek egységesen 300 forint vizitdíjat fizetni. A kabinet döntése nyomán mintegy négymillió ember részben vagy egészben mentesül a vizitdíj-fizetési kötelezettség alól. Nem kell fizetniük a 18 év alattiaknak, a tartós gyógykezelésre szorulóknak (például az onkológiai ellátásban részesülőknek) és a hajléktalanoknak.
A szociálisan rászorulók kompenzációs támogatást kapnak, havonta 300 forinttal emelik meg például a gyes, munkanélküliek esetében 200 forinttal a segély összegét. A fekvőbeteg-ellátásban legfeljebb 20 napig kell fizetni a napidíjat, az azt meghaladó idejű ápolás ingyenes lesz. Azok a nyugdíjasok, akik legfeljebb a nyugdíjminimum kétszeresének megfelelő összegű nyugdíjat kapnak, szintén 200 forint többlettámogatást kapnak havonta. A vizitdíj-beszedés technikai részleteinek kidolgozásával miniszteri megbízottként dr. Ari Lajost, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgatóhelyettesét bízták meg. Az már biztos, hogy készpénzzel minden intézményben lehet majd fizetni. Más fizetési módokról – például hitelkártyával történő – az egészségügyi szolgáltatók határozhatnak. Az orvosoknak nyugtát, kérelemre számlát kell adniuk a beszedett pénzről.
Optimális üzemméret
Dr. Horváth Ágnes,a szaktárca államtitkára az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának ülésén azt mondta, hogy a kiemelt kórházak körének meghatározásakor többek között az optimális üzemnagyságot is alapul vették. Ám azt nem tudni, hogy a minisztérium milyen vizsgálatokra támaszkodott ez ügyben, ugyanis az Államreform Bizottság szakértői anyaga szerint az optimális üzemnagyság kérdésében a nemzetközi szakirodalomban nem lelhető fel egyértelmű iránymutatás.
A Draskovics Tibor által irányított testület szakértői szerint a témában megjelent elemzések nem egységes módszertant használnak, miként az sem mindegy, milyen célból születik az elemzés. Ugyanis eltérő eredmények várhatók, ha a költséghatékonyság, vagy ha a gyógyítás hatásossága szempontjából próbálnak választ adni a kérdésre. Kaló Zoltán egészségügyi közgazdász, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője nem tud olyan hazai kutatásról, amely ezt vizsgálta volna; nem lehet egyértelmű választ adni arra, vajon a szaktárca által megjelölt, kiemelt kórházak optimális üzemmérete mekkora. Az ideális üzemméret függ az ellátandó feladat progresszivitási szintjétől és ezzel összefüggésben az üzemeltetett szakmák számától is. Kaló Zoltán úgy gondolja, hogy a súlyponti kórházak esetén is különbséget kell tenni, hiszen más típusú szerkezetre, kapacitásra lesz szüksége egy oktatói és kutatói feladatok ellátására is összpontosító intézménynek, mint annak, amely „csak” betegellátással kapcsolatos tevékenységet végez. Az oktatói- kutatói tevékenység még az egyetemek klinikai központjaiban sem elsődleges feladat, de ezen tevékenységek miatt nem lehet például mátrixrendszerben, kisebb ágyszám mellett üzemeltetni a klinikákat. Ebből adódóan több orvos és nővér, vizsgálószoba kell. Sőt a költségeket tovább növeli az, hogy az egyetemi funkció okán elsőként a klinikákra kell telepíteni az új technológiákat még akkor is, ha azok kezdetben nem 100 százalékos kihasználtságúak.
Mindezek ellenére a nemzetközi szakértők az 1970-es években arra az álláspontra jutottak, hogy az ideális kórházméret 250 ágy körül van. Ez legfeljebb annyit finomodott, hogy nincs olyan új eredmény, ami az ennél kisebb kórházak létjogosultságát támogatná, miközben számos olyan új tanulmány látott napvilágot, amely azt igazolja, hogy a 250 ágynál lényegesen nagyobb kórházak nem képesek fajlagosan olcsóbb működésre – vagyis nincs méretgazdaságossági hatás. A tanulmány szerint Magyarországon egyaránt sok a kicsi és a túl nagy kórház. A 155 intézményből 95-ben 300-nál kevesebb, 60-ban viszont 600-nál több ágy van. Helyzetünket tovább súlyosbítja, hogy a kórházi épületek átlagéletkora 66 év; több mint harmaduk 1945 előtt, közel 50 százalékuk pedig 1950–1985 között épült. A jellemzően pavilonrendszerű kórházak épületeinek zöme nem teszi lehetővé a gazdaságos üzemeltetést, és nem alkalmas a korszerű technológiák befogadására. Forrás hiányában elmarad a folyamatos ráfordítást igénylő állagmegóvás, aminek következtében nőnek a műszaki szükségességből indokolttá váló felújítási, rekonstrukciós igények. Az Állami Számvevőszék legfrissebb jelentése szerint a vizsgált kórházak 57,3 milliárd forint bruttó nyilvántartási értékű ingatlanjainak felújítására 1996–2004 között mindössze 3,4 milliárd forintot fordítottak, ami éves átlagban mindössze 0,7 százaléka a könyv szerinti értéknek. Az egyetemi klinikák – hasonlóan az ország többi fekvőbetegintézményéhez – pavilonrendszerűek. Az épületek átlagéletkora esetükben is meghaladja az 50 évet. Fenntartásuk költséges, elhelyezkedésük pedig irracionális a betegellátás szempontjából. A rendelkezésre álló géppark és műszerállomány intézményenként és szakmánként eltérő, zömük azonban korszerűtlen.
Szakma vagy a politika
A parlament előtt lévő jogszabály- és törvénytervezetek vélhetően tartogatnak még meglepetést, de van, aki máris úgy döntött, nem várja ki a végét. Bujdosó László országos tiszti főorvos önként távozik posztjáról. (Az ÁNTSZ körüli bizonytalanságokról lásd a Medical Tribune 2006. évi 23. számát.) A reform iráni szimpátia természetesen minden érintett esetében csak addig tart, ameddig az nem befolyásolja a hozzájuk legközelebb eső ellátóhely sorsát.
A lehetséges vesztesek közül intézményükért elsőként a Mór Város Jövőjéért Egyesület tagjai szerveztek gyertyás tüntetést. Úgy vélik, hogy a 13 települést magába foglaló kistérség 35 ezer lakójának ellátása érdekében fontos, hogy a három osztálylyal és 120 aktív ággyal működő intézményben, ha az eddiginél kisebb számban is, de maradjanak aktív ágyak. Dömötör János, a demonstrációt szervező egyesület elnöke elmondta, hogy a Mór–Kisbér–Tata körzetben ellátási űr keletkezik. A 81-es főút baleset-veszélyessége, és a környékén található ipari üzemek egyaránt indokolnák egy gyors reagálásra képes sürgősségi osztály fenntartását.
A helyi politikusok által „támogatott” lakossági megmozdulások mellett heteken belül számítani lehet arra is, hogy a nagy befolyással bíró, jól bevált kapcsolatrendszereiket eredménytelenül mozgató, vezető pozícióban lévő orvosok szintén hallatják majd szavukat. A Szikszói Kórház igazgatója, Tiba Sándor már bejelentette, ha a parlament megszavazza az intézménye ellehetetlenítéséről szóló döntést, akkor a megyében a környező települések polgármestereivel összefogva, polgári engedetlenségi mozgalmat szerveznek a kórház megmaradásáért. Ugyancsak demonstrációt hirdetett, valamint aláírásgyűjtésbe kezdett a Fidesz városi szervezete Siklóson a kórház megmaradása érdekében.
A megmozduláson körülbelül kétszázan vettek részt, s lapzártánk idejéig mintegy 2500 aláírás gyűlt össze. Tiltakoztak már Miskolcon és Siófokon is; a tavaly „Az év kórháza” díjat is elnyert intézményért a város vezetése akár az Európai Bizottságig is elmenne.
A Kórházszövetség elnöke, dr. Golub Iván úgy véli: a szaktárca jobban járt volna, ha a kórházigazgatókat – legalábbis a többségét – megnyeri, és partnerként tekint rájuk a reform során. Ehelyett formális, konzultatív egyeztetéseken kívül érdemben nem támaszkodott sem a Kórházszövetségre, sem más egészségügyi szakmai társaság szakértelmére. Pedig ha kellő figyelmet fordított volna a megyei kórházak igazgatói által összeállított, a struktúraváltással kapcsolatos szakértői anyagra, amelyben számos gyakorlati kérdést vetettek fel kollégái, akkor most nem kellene a kormánynak elhalasztania a vizitdíj bevezetését.
A szakértők júliusi kérdéssora ma is aktuális. Jó lenne tudni például, miként oldható fel az orvosi egyetemtől mentes térségi centrumokban a megyei kórházak „kvázi klinikai” funkciója és számos területen kiemelkedően magas szintű kapacitása, valamint az alacsony finanszírozás közötti ellentmondás? Ugyanis jelenleg az egyetemek csaknem ugyanazért az ellátásért jelentősen több pénzben részesülnek – mondta Golub Iván. További probléma lehet, hogy az elvárt egységes egészségügyi adatszolgáltatáshoz nem megfelelő az intézmények informatikai rendszere. Ki fogja levezényelni az egységes adatszolgáltatáshoz szükséges informatikai rendszerre való átállást és milyen forrásból? A januártól, illetve az áprilistól hatályos intézkedések végrehajtásához szükséges kormányrendeleteken csak most dolgozik a tárca, az intézményvezetők nem ismerik a gyakorlatban kivitelezendő, jogszabály által előírt kötelezettségeiket. Vajon elvárható- e a milliárdos bevételekkel gazdálkodó szervezetektől, hogy egyik napról a másikra alkalmazkodjanak és átálljanak? Valószínűtlen, hogy ilyen rövid idő alatt teljesíteni tudják a szaktárca elvárásait. Ráadásul a dolgozók jövőképe bizonytalan, a kórházigazgatók többsége csak remélni meri, hogy az intézménye jövőjét meghatározó információi helytállóak. Beosztottjai joggal várják el tőle, hogy tájékoztassa őket: négy hónap múlva lesz-e munkájuk.
Az egészségügyi dolgozók mellett a tulajdonosok is válaszokat várnak. Golub Iván úgy véli, hogy a Regionális Egészségügyi Tanácsok (RET) tagjainak a döntéskor tudniuk kellene azt is, hogy a lehetséges kapacitások elosztásakor pontosan mire, milyen – esetleg új? – szakmai minimumfeltételek mellett és milyen új finanszírozási szabályok alapján vállalkoznak.
A szövetség elnöke szerint a kormányzati szándék és a jogszabályokban megvalósuló intézkedések nincsenek összhangban. Elegendő csak a krónikus ágyakon fekvő betegek után járó térítési díj évközi csökkentésére, a járóbeteg-ellátásban bevezetett időkorlátra, vagy a kórházban ellátott beteg felülvizsgálata után elvont pénzre gondolni, az egyéb megszorítások mellett.
Jobb pozícióban
A konfliktusok nagy része a déldunántúli és a közép-magyarországi régióban várható; előbbiben a legtöbb jelenleg aktív ellátást is nyújtó kiskórház – a komlói, siklósi, nagyatádi, pincehelyi, bonyhádi, marcali – többségére átalakulás vár. A térségben 1611 aktív ágy megszüntetésével párhuzamosan 1144-gyel nő majd a krónikus ágyak száma. Kovács L. Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi és Egészségtudományi Koordinációs Központjának elnöke irigylésre méltó, biztos pozíciót tudhat magáénak.
– Tudom, hogy mindenkinek a saját vesztesége a legnagyobb kár, de feladataink ellátásában nekünk is nehézséget okoz a központilag elrendelt ágyszámcsökkentés mértéke – mondja.
A szaktárca 287 aktív ágy csökkentését írja elő a klinikáknál, ebből az onkológia 20, a sebészet 32, illetve a belgyógyászat 46 ágyától válna meg különösen nehéz szívvel a centrum vezetője. Úgy véli, azzal, hogy az egyetem és a Baranya Megyei Önkormányzat kórháza – mely nem került a kiemelt kórházak közé – a jövőben közösen látja el a térség lakosait, talán nem éri veszteség egyik intézményt sem.
Az általuk kezdeményezett struktúraváltással önként megválnának 506 aktív ágytól és a jelenlegi 23 telephelyükről 3 nagy fekvőbeteg- ellátó központba telepítenék az ellátórészlegeket. Ám ehhez a hosszú távon megtérülő, nagy volumenű átalakításhoz sok pénzre, 68 milliárd forintra lenne szükség. Ahogy a Nemzeti Fejlesztési Terv második fázisában is közösen pályáznak EU-támogatásra, úgy a Regionális Egészségügyi Tanácsban is egyként lépnek fel érdekeik érvényesítéséért. Kovács L. Gábor értesülései szerint jó eséllyel pályáznak a fejlesztési terv keretében kiírt támogatásra, úgy tűnik, hogy az igényelt összegből 41–42 milliárdot megkapnak, amely mellé 7–8 milliárdos önrészt kell biztosítaniuk. Az átalakítás során felszabaduló épületek értékesítéséből és magántőkéből garantálni tudják a támogatás lehívásához szükséges összeget. (A térségben az egyetemen kívül még a Kaposi Mór Megyei Kórház a Mosdósi Szív- és Tüdőkórházzal közösen, valamint a szekszárdi Balassa János Kórház került a kiemelt kórházak listájára.) Az észak-alföldi régióban két megyei és egy városi kórház mellett a vezető szerepet a Debreceni Egyetem játssza a jövőben. A szétosztható 9216 aktív ágyból a törvénytervezet automatikusan 1400 ágyat a Debreceni Orvos- és Egészségtudományi Centrumhoz delegál, ez azt jelenti, hogy a miniszter 456 aktív kórházi ágyat von el a klinikáktól. A centrum elnöke, Fésűs László professzor nem ért egyet a minisztérium által javasolt struktúraátalakítással; abban reménykedik, hogy a parlament előtt lévő tervezet a módosító indítványok nyomán az orvosegyetemek számára elfogadhatóvá válik. Az Új Magyarország Tervhez kapcsolódó operatív programok véglegesítése most zajlik. Ennek keretében egy új diagnosztikai és egy genomikai központ épülne a városban. A régió egyik legnagyobb befektetése az úgynevezett Pharmapolis lesz, amely a debreceni, illetve a környéken található gyógyszergyártói potenciálra épülne. A gyógyszeripar számára hasznos tudás- és fejlesztői bázis elsősorban a városban található Tevát, a szolnoki telephelyű Bérest és a tiszavasvári Alkaloidát „szolgálná ki”.
Az orvosegyetemek közül a budapesti veszíti a legtöbbet, a miniszter 750 ágytól fosztja meg a Tulassay Tivadar professzor által irányított klinikákat. A rektor szerint az ágyszámleépítés mértéke túllépi azt a határt, amely az orvosképzéshez, illetve a színvonalas betegellátáshoz szükséges. Úgy véli, ilyen mértékű csökkentést értékvesztés nélkül nem lehet megvalósítani, de Fésűs profeszszorhoz hasonlóan reméli, hogy sikerül mindenki számára elfogadható kompromisszumra jutni. A Semmelweis Egyetem egyidejűleg több pályázatban is részt vesz. Közülük kiemelkedő jelentőségű a Korányi-projekt, amely egyebek mellett a jelenlegi betegellátás racionalizálását tűzte ki célul. Fontos még a Medipólus program, melyet a bioinformatika és a biotechnológia fejlesztésének jegyében dolgoztak ki.
A legnagyobb vesztes
Az átalakítás egyik legnagyobb vesztesének pillanatnyilag a Fővárosi Önkormányzat és intézményei tűnnek. Az úgynevezett súlyponti kórházak listája eredetileg 48 intézményt tartalmazott, amelyen a Fővárosi Önkormányzatnak nyolc intézménye szerepelt. Gyors és sikeres lobbizást követően a kiemelt intézmények száma 50-re emelkedett, végül a kormány azonban csak 31 intézményt nevesített és ezek között már egyetlen fővárosi fenntartású kórház sincs. Ha a javaslat életbe lép, a fővárosnak januártól más fenntartók mellett pályáznia kell a betegellátást szolgáló kapacitás finanszírozására. Információink szerint a fővárosi vezetők levélben kérték Molnár Lajos egészségügyi minisztert, hogy tárgyaljon az átalakításról a legnagyobb tulajdonostársnak tekinthető fővárossal, ő azonban nem válaszolt a megkeresésre. Magukat megnevezni nem kívánó egészségügyi szakértők szerint ennek elsődleges oka az a néhány évvel ezelőtt kirobbant vita, amelynek eredményeként a Fővárosi Önkormányzat Egészségügyi Bizottsága eltávolította Molnár Lajost a Szent István Kórház éléről. (Érdekes módon ebben együttműködtek a várost vezető koalíció SZDSZ-es és MSZP-s képviselői az ellenzékkel.)
A főváros már az eredeti elképzelés alapján is jelentős struktúraátalakításra kényszerült volna. Most azonban teljes a kilátástalanság, és a gondokat csak tetézi, hogy az ágazat felügyeletét egyetlen főpolgármester-helyettes sem vállalta magára, így Demszky Gábor főpolgármester Tiba Zsolt főjegyzőre testálja a feladatot. Ráadásul a koalíciós egyeztetések elhúzódása miatt lapzártánk idején még egészségügyi bizottsága sincs a közgyűlésnek (a posztra az SZDSZ-es dr. Szolnoki Andrea és az MSZP-t képviselő dr. Havas Szófia is igényt tart), pedig bizottsági állásfoglalás nélkül nem lehet közgyűlési előterjesztést készíteni. Ebben a helyzetben egyelőre senki sem tud biztosat arról, mi a főváros stratégiája, miképp tudja megvédeni feltétlenül szükséges ellátóhelyeit.
Egyetlen biztos, ma is érvényben lévő pont mégis akad: a főváros 2002-ben elfogadott Egészségügyi Cselekvési Programja, amely tíz éven át évi 1,5 milliárdot szán a város gyógyintézményeinek műszerfejlesztésére, diagnosztikai centrumok kialakítására. Ugyancsak tíz éven át évente 1,7 milliárdot juttatnának (juttattak volna) felújításokra. A program célja: mintegy 30 milliárdért nyolc regionális kórház kialakítása. Regionális kórházzá Budán a Szent János és a Szent Imre, Pesten az újpesti Károlyi Sándor, a Péterfy Sándor Utcai, a Szent István, az Uzsoki Utcai, a Bajcsy-Zsilinszky és a Jahn Ferenc Kórház vált. A listát kiegészíti a Heim Pál Gyermekkórház, amelyet budapesti és középmagyarországi gyermekgyógyászati centrumként jelölt meg a főváros. A program elfogadását követően arról is döntöttek, hogy a Schöpf-Merei Ágost Anyavédelmi Központ és a visegrádi gyógyintézet nonprofit gazdálkodási formában, kht.-ként működik tovább – az átalakítás megtörtént.
Hamar elvérezhet?
Megjegyzendő – és ezt a Fővárosi Önkormányzat képviselője a közép-magyarországi régió egészségügyi intézményeinek sorsáról szóló, még a 48-as lista idején tartott november 9-i megbeszélésen jelezte is a minisztériumnak – az elmúlt 15 évben a főváros élen járt a struktúraátalakításban. Egyedüliként szüntetett meg intézményt az országban – a Vas utcai Balassa János Kórházat. Sok vitát követően a Csepeli Kórházat integrálta a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházba, s összevonta a Madarász Kórházat a Heim Pál Gyermekkórházzal. Bár még csak a bizottság elvi támogatását bírja, lényegében eldőlt az is, hogy a Szent László Kórházat összevonják a Szent István Kórházzal, s megszüntetik a párhuzamosságokat.
Havas Szófia, a Szent János Kórház orvos-igazgatója érdeklődésünkre elmondta: a kormányjavaslat fényében kétségesnek tartja a hazai lakosság egyharmadának ellátását. Úgy gondolja, a törvénytervezet ellentmond az önkormányzati törvénynek és az alkotmánynak, így „hamar elvérezhet”. Mindez szerinte csak akkor volna működőképes, ha a döntés a RET-ek felelőssége lenne, a szaktárca legfeljebb szakmánként azt szabta volna meg, mennyi ágyat óhajt fenntartani. (Amennyiben a Regionális Egészségügyi Tanácsok képtelenek helyben egyezségre jutni – márpedig erre nagy az esély –, az egészségügyi tárca által készített, lapunk birtokába került elképzelés szerint 25 kórházban szűnhet meg az aktív ellátás (lásd keretes írásunkat). Mint a szocialista politikus fogalmazott, a fővárosban az elképzelés szerint öt megyei kórháznyi ágykapacitással kevesebb áll majd a betegek rendelkezésére, miközben a Budapesten védettnek minősített intézmények „használhatatlanok”: vagy nem a szakma csúcsát képezik, vagy nincs is területi ellátási kötelezettségük. Márpedig Budapesten 3 millió ember ellátását kell garantálni, Pest megyében ugyanis lényegében nincs sürgősségi és traumatológiai ellátás.
A Bajcsy-Zsilinszky Kórházban – amely eredetileg szerepelt a kiemelt kórházak között – nemrégiben fejeződött be a kormány és a főváros által közösen finanszírozott rekonstrukció. Dr. Papp László főigazgató azt mondja, európai szintű high-tech intézménnyé váltak; szakmai indokokkal pedig nehéz lenne megmagyarázni, miért minősítik alacsonyabb rendű, városi-területi kórházzá.
A fővárosi ellátást egyértelműen diszkrimináló döntés szerinte különösen azt követően érthetetlen, hogy az Uzsoki Utcai, a Szent Imre és a Bajcsy-Zsilinszky Kórház felújítására, átalakítására összességében a kormány a fővárossal közösen mintegy 30 milliárd forintot költött az utóbbi években. Papp főigazgató úgy tartja, a „reform” megszünteti a rendszerváltozás néhány nagy vívmányát, így például a teljesítményarányos finanszírozást, a szabad orvosválasztást. És hozzátette: egyáltalán nem biztos abban, hogy aki előbb megkezdte a reformot, annak nem lesz- e baja ebbőlimages/
Kétséges jövő
Az eddig már napvilágot látott fővárosi struktúraátalakítási tervek mellett régóta érlelődik több elképzelés. 2004-ben tárgyaltak arról, hogy a Nyírő Gyula Kórházból pszichiátriai szakkórházat, a Szent Margit Kórházból pedig onkológiai profilú intézményt hoznának létre. S bár döntés nem született, a mostani kórházátalakítási tervek közepette Óbuda–Békásmegyer új polgármestere, Bús Balázs nemrégiben kijelentette: a 130 ezer lakosú kerület elvárja, hogy a Szent Margit Kórház alapszolgáltatásai változatlanul fennmaradjanak. Egy másik elképzelés szerint a Szent Margit Kórházat összevonnák a Szent János Kórházzal – ennek lényegében már lezajlott a főpróbája, amikor Nagy Péter Pál főigazgató távozását követően átmenetileg mindkét intézményt a Szent Margit Kórházat vezető dr. Gusztonyi Ágnes irányította. Az is többször felmerült, hogy a Péterfy Sándor Utcai Kórházat összevonják az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézettel; ma a Péterfyben működik a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Tanszéke. Sokak véleménye szerint be kellene zárni a Schöpf-Merei Ágost Anyavédelmi Központot és Kórházat, és kérdéses még a Madarász és a Budai Gyermekkórház sorsa: előbbi egyelőre a Heim Pál Kórházzal közösen működik, előbbutóbb azonban megszűnik gyermekkórházként létezni. A budai intézményt ugyancsak a Szent János Kórházhoz csatolnák, vagy később eladnák.
Értetlenség, félelem, düh és reménykedés. Mindez egyszerre jellemzi az egészségügyet, azt követően, hogy lényegében egyetlen egészségügyi intézményt sem hagy változatlanul az az átalakítási javaslat, amelynek rövid idő alatt több változatát is megismerhették az ágazat szereplői. Ha a tervezetet elfogadja a parlament és kiállja az alkotmányossági normakontrollt is, akkor a jövő év első hónapja sorsdöntő lehet az egészségügyi dolgozók számára.
Miközben az egészségügyben dolgozók egy része mindenbe beletörődve, fásult megtörtséggel szemléli a tárca aktuális intézkedéseit, a nagyobbik kormánypárt politikusainak egy része elégedettnek tűnik. „Ilyen elszánt, megfékezhetetlen és kemény miniszterre van szüksége a kormánynak; megyünk előre, mint kés a vajban” – e mondatokkal illették Molnár Lajost és eddigi munkáját azok az országgyűlési képviselők, akiket a november utolsó szombatjára összehívott választmányi ülés szünetében kérdeztünk a szaktárca munkájáról és a reform menetéről. De az ellenzékieken kívül akadnak olyan kormánypárti képviselők is, akik bár egyetértenek a kormány törekvéseivel, nem tartják kielégítőnek és megalapozottnak a szaktárca jogalkotási munkáját. A „kapkodás” egyik következménye, hogy a tervezethez képest másfél hónapot késik a vizitdíj bevezetése. Nem január 1-jétől, hanem február 15-től kell mindenkinek egységesen 300 forint vizitdíjat fizetni. A kabinet döntése nyomán mintegy négymillió ember részben vagy egészben mentesül a vizitdíj-fizetési kötelezettség alól. Nem kell fizetniük a 18 év alattiaknak, a tartós gyógykezelésre szorulóknak (például az onkológiai ellátásban részesülőknek) és a hajléktalanoknak.
A szociálisan rászorulók kompenzációs támogatást kapnak, havonta 300 forinttal emelik meg például a gyes, munkanélküliek esetében 200 forinttal a segély összegét. A fekvőbeteg-ellátásban legfeljebb 20 napig kell fizetni a napidíjat, az azt meghaladó idejű ápolás ingyenes lesz. Azok a nyugdíjasok, akik legfeljebb a nyugdíjminimum kétszeresének megfelelő összegű nyugdíjat kapnak, szintén 200 forint többlettámogatást kapnak havonta. A vizitdíj-beszedés technikai részleteinek kidolgozásával miniszteri megbízottként dr. Ari Lajost, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgatóhelyettesét bízták meg. Az már biztos, hogy készpénzzel minden intézményben lehet majd fizetni. Más fizetési módokról – például hitelkártyával történő – az egészségügyi szolgáltatók határozhatnak. Az orvosoknak nyugtát, kérelemre számlát kell adniuk a beszedett pénzről.
Optimális üzemméret
Dr. Horváth Ágnes,a szaktárca államtitkára az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának ülésén azt mondta, hogy a kiemelt kórházak körének meghatározásakor többek között az optimális üzemnagyságot is alapul vették. Ám azt nem tudni, hogy a minisztérium milyen vizsgálatokra támaszkodott ez ügyben, ugyanis az Államreform Bizottság szakértői anyaga szerint az optimális üzemnagyság kérdésében a nemzetközi szakirodalomban nem lelhető fel egyértelmű iránymutatás.
A Draskovics Tibor által irányított testület szakértői szerint a témában megjelent elemzések nem egységes módszertant használnak, miként az sem mindegy, milyen célból születik az elemzés. Ugyanis eltérő eredmények várhatók, ha a költséghatékonyság, vagy ha a gyógyítás hatásossága szempontjából próbálnak választ adni a kérdésre. Kaló Zoltán egészségügyi közgazdász, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője nem tud olyan hazai kutatásról, amely ezt vizsgálta volna; nem lehet egyértelmű választ adni arra, vajon a szaktárca által megjelölt, kiemelt kórházak optimális üzemmérete mekkora. Az ideális üzemméret függ az ellátandó feladat progresszivitási szintjétől és ezzel összefüggésben az üzemeltetett szakmák számától is. Kaló Zoltán úgy gondolja, hogy a súlyponti kórházak esetén is különbséget kell tenni, hiszen más típusú szerkezetre, kapacitásra lesz szüksége egy oktatói és kutatói feladatok ellátására is összpontosító intézménynek, mint annak, amely „csak” betegellátással kapcsolatos tevékenységet végez. Az oktatói- kutatói tevékenység még az egyetemek klinikai központjaiban sem elsődleges feladat, de ezen tevékenységek miatt nem lehet például mátrixrendszerben, kisebb ágyszám mellett üzemeltetni a klinikákat. Ebből adódóan több orvos és nővér, vizsgálószoba kell. Sőt a költségeket tovább növeli az, hogy az egyetemi funkció okán elsőként a klinikákra kell telepíteni az új technológiákat még akkor is, ha azok kezdetben nem 100 százalékos kihasználtságúak.
Mindezek ellenére a nemzetközi szakértők az 1970-es években arra az álláspontra jutottak, hogy az ideális kórházméret 250 ágy körül van. Ez legfeljebb annyit finomodott, hogy nincs olyan új eredmény, ami az ennél kisebb kórházak létjogosultságát támogatná, miközben számos olyan új tanulmány látott napvilágot, amely azt igazolja, hogy a 250 ágynál lényegesen nagyobb kórházak nem képesek fajlagosan olcsóbb működésre – vagyis nincs méretgazdaságossági hatás. A tanulmány szerint Magyarországon egyaránt sok a kicsi és a túl nagy kórház. A 155 intézményből 95-ben 300-nál kevesebb, 60-ban viszont 600-nál több ágy van. Helyzetünket tovább súlyosbítja, hogy a kórházi épületek átlagéletkora 66 év; több mint harmaduk 1945 előtt, közel 50 százalékuk pedig 1950–1985 között épült. A jellemzően pavilonrendszerű kórházak épületeinek zöme nem teszi lehetővé a gazdaságos üzemeltetést, és nem alkalmas a korszerű technológiák befogadására. Forrás hiányában elmarad a folyamatos ráfordítást igénylő állagmegóvás, aminek következtében nőnek a műszaki szükségességből indokolttá váló felújítási, rekonstrukciós igények. Az Állami Számvevőszék legfrissebb jelentése szerint a vizsgált kórházak 57,3 milliárd forint bruttó nyilvántartási értékű ingatlanjainak felújítására 1996–2004 között mindössze 3,4 milliárd forintot fordítottak, ami éves átlagban mindössze 0,7 százaléka a könyv szerinti értéknek. Az egyetemi klinikák – hasonlóan az ország többi fekvőbetegintézményéhez – pavilonrendszerűek. Az épületek átlagéletkora esetükben is meghaladja az 50 évet. Fenntartásuk költséges, elhelyezkedésük pedig irracionális a betegellátás szempontjából. A rendelkezésre álló géppark és műszerállomány intézményenként és szakmánként eltérő, zömük azonban korszerűtlen.
Szakma vagy a politika
A parlament előtt lévő jogszabály- és törvénytervezetek vélhetően tartogatnak még meglepetést, de van, aki máris úgy döntött, nem várja ki a végét. Bujdosó László országos tiszti főorvos önként távozik posztjáról. (Az ÁNTSZ körüli bizonytalanságokról lásd a Medical Tribune 2006. évi 23. számát.) A reform iráni szimpátia természetesen minden érintett esetében csak addig tart, ameddig az nem befolyásolja a hozzájuk legközelebb eső ellátóhely sorsát.
A lehetséges vesztesek közül intézményükért elsőként a Mór Város Jövőjéért Egyesület tagjai szerveztek gyertyás tüntetést. Úgy vélik, hogy a 13 települést magába foglaló kistérség 35 ezer lakójának ellátása érdekében fontos, hogy a három osztálylyal és 120 aktív ággyal működő intézményben, ha az eddiginél kisebb számban is, de maradjanak aktív ágyak. Dömötör János, a demonstrációt szervező egyesület elnöke elmondta, hogy a Mór–Kisbér–Tata körzetben ellátási űr keletkezik. A 81-es főút baleset-veszélyessége, és a környékén található ipari üzemek egyaránt indokolnák egy gyors reagálásra képes sürgősségi osztály fenntartását.
A helyi politikusok által „támogatott” lakossági megmozdulások mellett heteken belül számítani lehet arra is, hogy a nagy befolyással bíró, jól bevált kapcsolatrendszereiket eredménytelenül mozgató, vezető pozícióban lévő orvosok szintén hallatják majd szavukat. A Szikszói Kórház igazgatója, Tiba Sándor már bejelentette, ha a parlament megszavazza az intézménye ellehetetlenítéséről szóló döntést, akkor a megyében a környező települések polgármestereivel összefogva, polgári engedetlenségi mozgalmat szerveznek a kórház megmaradásáért. Ugyancsak demonstrációt hirdetett, valamint aláírásgyűjtésbe kezdett a Fidesz városi szervezete Siklóson a kórház megmaradása érdekében.
A megmozduláson körülbelül kétszázan vettek részt, s lapzártánk idejéig mintegy 2500 aláírás gyűlt össze. Tiltakoztak már Miskolcon és Siófokon is; a tavaly „Az év kórháza” díjat is elnyert intézményért a város vezetése akár az Európai Bizottságig is elmenne.
A Kórházszövetség elnöke, dr. Golub Iván úgy véli: a szaktárca jobban járt volna, ha a kórházigazgatókat – legalábbis a többségét – megnyeri, és partnerként tekint rájuk a reform során. Ehelyett formális, konzultatív egyeztetéseken kívül érdemben nem támaszkodott sem a Kórházszövetségre, sem más egészségügyi szakmai társaság szakértelmére. Pedig ha kellő figyelmet fordított volna a megyei kórházak igazgatói által összeállított, a struktúraváltással kapcsolatos szakértői anyagra, amelyben számos gyakorlati kérdést vetettek fel kollégái, akkor most nem kellene a kormánynak elhalasztania a vizitdíj bevezetését.
A szakértők júliusi kérdéssora ma is aktuális. Jó lenne tudni például, miként oldható fel az orvosi egyetemtől mentes térségi centrumokban a megyei kórházak „kvázi klinikai” funkciója és számos területen kiemelkedően magas szintű kapacitása, valamint az alacsony finanszírozás közötti ellentmondás? Ugyanis jelenleg az egyetemek csaknem ugyanazért az ellátásért jelentősen több pénzben részesülnek – mondta Golub Iván. További probléma lehet, hogy az elvárt egységes egészségügyi adatszolgáltatáshoz nem megfelelő az intézmények informatikai rendszere. Ki fogja levezényelni az egységes adatszolgáltatáshoz szükséges informatikai rendszerre való átállást és milyen forrásból? A januártól, illetve az áprilistól hatályos intézkedések végrehajtásához szükséges kormányrendeleteken csak most dolgozik a tárca, az intézményvezetők nem ismerik a gyakorlatban kivitelezendő, jogszabály által előírt kötelezettségeiket. Vajon elvárható- e a milliárdos bevételekkel gazdálkodó szervezetektől, hogy egyik napról a másikra alkalmazkodjanak és átálljanak? Valószínűtlen, hogy ilyen rövid idő alatt teljesíteni tudják a szaktárca elvárásait. Ráadásul a dolgozók jövőképe bizonytalan, a kórházigazgatók többsége csak remélni meri, hogy az intézménye jövőjét meghatározó információi helytállóak. Beosztottjai joggal várják el tőle, hogy tájékoztassa őket: négy hónap múlva lesz-e munkájuk.
Az egészségügyi dolgozók mellett a tulajdonosok is válaszokat várnak. Golub Iván úgy véli, hogy a Regionális Egészségügyi Tanácsok (RET) tagjainak a döntéskor tudniuk kellene azt is, hogy a lehetséges kapacitások elosztásakor pontosan mire, milyen – esetleg új? – szakmai minimumfeltételek mellett és milyen új finanszírozási szabályok alapján vállalkoznak.
A szövetség elnöke szerint a kormányzati szándék és a jogszabályokban megvalósuló intézkedések nincsenek összhangban. Elegendő csak a krónikus ágyakon fekvő betegek után járó térítési díj évközi csökkentésére, a járóbeteg-ellátásban bevezetett időkorlátra, vagy a kórházban ellátott beteg felülvizsgálata után elvont pénzre gondolni, az egyéb megszorítások mellett.
Jobb pozícióban
A konfliktusok nagy része a déldunántúli és a közép-magyarországi régióban várható; előbbiben a legtöbb jelenleg aktív ellátást is nyújtó kiskórház – a komlói, siklósi, nagyatádi, pincehelyi, bonyhádi, marcali – többségére átalakulás vár. A térségben 1611 aktív ágy megszüntetésével párhuzamosan 1144-gyel nő majd a krónikus ágyak száma. Kovács L. Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi és Egészségtudományi Koordinációs Központjának elnöke irigylésre méltó, biztos pozíciót tudhat magáénak.
– Tudom, hogy mindenkinek a saját vesztesége a legnagyobb kár, de feladataink ellátásában nekünk is nehézséget okoz a központilag elrendelt ágyszámcsökkentés mértéke – mondja.
A szaktárca 287 aktív ágy csökkentését írja elő a klinikáknál, ebből az onkológia 20, a sebészet 32, illetve a belgyógyászat 46 ágyától válna meg különösen nehéz szívvel a centrum vezetője. Úgy véli, azzal, hogy az egyetem és a Baranya Megyei Önkormányzat kórháza – mely nem került a kiemelt kórházak közé – a jövőben közösen látja el a térség lakosait, talán nem éri veszteség egyik intézményt sem.
Az általuk kezdeményezett struktúraváltással önként megválnának 506 aktív ágytól és a jelenlegi 23 telephelyükről 3 nagy fekvőbeteg- ellátó központba telepítenék az ellátórészlegeket. Ám ehhez a hosszú távon megtérülő, nagy volumenű átalakításhoz sok pénzre, 68 milliárd forintra lenne szükség. Ahogy a Nemzeti Fejlesztési Terv második fázisában is közösen pályáznak EU-támogatásra, úgy a Regionális Egészségügyi Tanácsban is egyként lépnek fel érdekeik érvényesítéséért. Kovács L. Gábor értesülései szerint jó eséllyel pályáznak a fejlesztési terv keretében kiírt támogatásra, úgy tűnik, hogy az igényelt összegből 41–42 milliárdot megkapnak, amely mellé 7–8 milliárdos önrészt kell biztosítaniuk. Az átalakítás során felszabaduló épületek értékesítéséből és magántőkéből garantálni tudják a támogatás lehívásához szükséges összeget. (A térségben az egyetemen kívül még a Kaposi Mór Megyei Kórház a Mosdósi Szív- és Tüdőkórházzal közösen, valamint a szekszárdi Balassa János Kórház került a kiemelt kórházak listájára.) Az észak-alföldi régióban két megyei és egy városi kórház mellett a vezető szerepet a Debreceni Egyetem játssza a jövőben. A szétosztható 9216 aktív ágyból a törvénytervezet automatikusan 1400 ágyat a Debreceni Orvos- és Egészségtudományi Centrumhoz delegál, ez azt jelenti, hogy a miniszter 456 aktív kórházi ágyat von el a klinikáktól. A centrum elnöke, Fésűs László professzor nem ért egyet a minisztérium által javasolt struktúraátalakítással; abban reménykedik, hogy a parlament előtt lévő tervezet a módosító indítványok nyomán az orvosegyetemek számára elfogadhatóvá válik. Az Új Magyarország Tervhez kapcsolódó operatív programok véglegesítése most zajlik. Ennek keretében egy új diagnosztikai és egy genomikai központ épülne a városban. A régió egyik legnagyobb befektetése az úgynevezett Pharmapolis lesz, amely a debreceni, illetve a környéken található gyógyszergyártói potenciálra épülne. A gyógyszeripar számára hasznos tudás- és fejlesztői bázis elsősorban a városban található Tevát, a szolnoki telephelyű Bérest és a tiszavasvári Alkaloidát „szolgálná ki”.
Az orvosegyetemek közül a budapesti veszíti a legtöbbet, a miniszter 750 ágytól fosztja meg a Tulassay Tivadar professzor által irányított klinikákat. A rektor szerint az ágyszámleépítés mértéke túllépi azt a határt, amely az orvosképzéshez, illetve a színvonalas betegellátáshoz szükséges. Úgy véli, ilyen mértékű csökkentést értékvesztés nélkül nem lehet megvalósítani, de Fésűs profeszszorhoz hasonlóan reméli, hogy sikerül mindenki számára elfogadható kompromisszumra jutni. A Semmelweis Egyetem egyidejűleg több pályázatban is részt vesz. Közülük kiemelkedő jelentőségű a Korányi-projekt, amely egyebek mellett a jelenlegi betegellátás racionalizálását tűzte ki célul. Fontos még a Medipólus program, melyet a bioinformatika és a biotechnológia fejlesztésének jegyében dolgoztak ki.
A legnagyobb vesztes
Az átalakítás egyik legnagyobb vesztesének pillanatnyilag a Fővárosi Önkormányzat és intézményei tűnnek. Az úgynevezett súlyponti kórházak listája eredetileg 48 intézményt tartalmazott, amelyen a Fővárosi Önkormányzatnak nyolc intézménye szerepelt. Gyors és sikeres lobbizást követően a kiemelt intézmények száma 50-re emelkedett, végül a kormány azonban csak 31 intézményt nevesített és ezek között már egyetlen fővárosi fenntartású kórház sincs. Ha a javaslat életbe lép, a fővárosnak januártól más fenntartók mellett pályáznia kell a betegellátást szolgáló kapacitás finanszírozására. Információink szerint a fővárosi vezetők levélben kérték Molnár Lajos egészségügyi minisztert, hogy tárgyaljon az átalakításról a legnagyobb tulajdonostársnak tekinthető fővárossal, ő azonban nem válaszolt a megkeresésre. Magukat megnevezni nem kívánó egészségügyi szakértők szerint ennek elsődleges oka az a néhány évvel ezelőtt kirobbant vita, amelynek eredményeként a Fővárosi Önkormányzat Egészségügyi Bizottsága eltávolította Molnár Lajost a Szent István Kórház éléről. (Érdekes módon ebben együttműködtek a várost vezető koalíció SZDSZ-es és MSZP-s képviselői az ellenzékkel.)
A főváros már az eredeti elképzelés alapján is jelentős struktúraátalakításra kényszerült volna. Most azonban teljes a kilátástalanság, és a gondokat csak tetézi, hogy az ágazat felügyeletét egyetlen főpolgármester-helyettes sem vállalta magára, így Demszky Gábor főpolgármester Tiba Zsolt főjegyzőre testálja a feladatot. Ráadásul a koalíciós egyeztetések elhúzódása miatt lapzártánk idején még egészségügyi bizottsága sincs a közgyűlésnek (a posztra az SZDSZ-es dr. Szolnoki Andrea és az MSZP-t képviselő dr. Havas Szófia is igényt tart), pedig bizottsági állásfoglalás nélkül nem lehet közgyűlési előterjesztést készíteni. Ebben a helyzetben egyelőre senki sem tud biztosat arról, mi a főváros stratégiája, miképp tudja megvédeni feltétlenül szükséges ellátóhelyeit.
Egyetlen biztos, ma is érvényben lévő pont mégis akad: a főváros 2002-ben elfogadott Egészségügyi Cselekvési Programja, amely tíz éven át évi 1,5 milliárdot szán a város gyógyintézményeinek műszerfejlesztésére, diagnosztikai centrumok kialakítására. Ugyancsak tíz éven át évente 1,7 milliárdot juttatnának (juttattak volna) felújításokra. A program célja: mintegy 30 milliárdért nyolc regionális kórház kialakítása. Regionális kórházzá Budán a Szent János és a Szent Imre, Pesten az újpesti Károlyi Sándor, a Péterfy Sándor Utcai, a Szent István, az Uzsoki Utcai, a Bajcsy-Zsilinszky és a Jahn Ferenc Kórház vált. A listát kiegészíti a Heim Pál Gyermekkórház, amelyet budapesti és középmagyarországi gyermekgyógyászati centrumként jelölt meg a főváros. A program elfogadását követően arról is döntöttek, hogy a Schöpf-Merei Ágost Anyavédelmi Központ és a visegrádi gyógyintézet nonprofit gazdálkodási formában, kht.-ként működik tovább – az átalakítás megtörtént.
Hamar elvérezhet?
Megjegyzendő – és ezt a Fővárosi Önkormányzat képviselője a közép-magyarországi régió egészségügyi intézményeinek sorsáról szóló, még a 48-as lista idején tartott november 9-i megbeszélésen jelezte is a minisztériumnak – az elmúlt 15 évben a főváros élen járt a struktúraátalakításban. Egyedüliként szüntetett meg intézményt az országban – a Vas utcai Balassa János Kórházat. Sok vitát követően a Csepeli Kórházat integrálta a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházba, s összevonta a Madarász Kórházat a Heim Pál Gyermekkórházzal. Bár még csak a bizottság elvi támogatását bírja, lényegében eldőlt az is, hogy a Szent László Kórházat összevonják a Szent István Kórházzal, s megszüntetik a párhuzamosságokat.
Havas Szófia, a Szent János Kórház orvos-igazgatója érdeklődésünkre elmondta: a kormányjavaslat fényében kétségesnek tartja a hazai lakosság egyharmadának ellátását. Úgy gondolja, a törvénytervezet ellentmond az önkormányzati törvénynek és az alkotmánynak, így „hamar elvérezhet”. Mindez szerinte csak akkor volna működőképes, ha a döntés a RET-ek felelőssége lenne, a szaktárca legfeljebb szakmánként azt szabta volna meg, mennyi ágyat óhajt fenntartani. (Amennyiben a Regionális Egészségügyi Tanácsok képtelenek helyben egyezségre jutni – márpedig erre nagy az esély –, az egészségügyi tárca által készített, lapunk birtokába került elképzelés szerint 25 kórházban szűnhet meg az aktív ellátás (lásd keretes írásunkat). Mint a szocialista politikus fogalmazott, a fővárosban az elképzelés szerint öt megyei kórháznyi ágykapacitással kevesebb áll majd a betegek rendelkezésére, miközben a Budapesten védettnek minősített intézmények „használhatatlanok”: vagy nem a szakma csúcsát képezik, vagy nincs is területi ellátási kötelezettségük. Márpedig Budapesten 3 millió ember ellátását kell garantálni, Pest megyében ugyanis lényegében nincs sürgősségi és traumatológiai ellátás.
A Bajcsy-Zsilinszky Kórházban – amely eredetileg szerepelt a kiemelt kórházak között – nemrégiben fejeződött be a kormány és a főváros által közösen finanszírozott rekonstrukció. Dr. Papp László főigazgató azt mondja, európai szintű high-tech intézménnyé váltak; szakmai indokokkal pedig nehéz lenne megmagyarázni, miért minősítik alacsonyabb rendű, városi-területi kórházzá.
A fővárosi ellátást egyértelműen diszkrimináló döntés szerinte különösen azt követően érthetetlen, hogy az Uzsoki Utcai, a Szent Imre és a Bajcsy-Zsilinszky Kórház felújítására, átalakítására összességében a kormány a fővárossal közösen mintegy 30 milliárd forintot költött az utóbbi években. Papp főigazgató úgy tartja, a „reform” megszünteti a rendszerváltozás néhány nagy vívmányát, így például a teljesítményarányos finanszírozást, a szabad orvosválasztást. És hozzátette: egyáltalán nem biztos abban, hogy aki előbb megkezdte a reformot, annak nem lesz- e baja ebbőlimages/
Kétséges jövő
Az eddig már napvilágot látott fővárosi struktúraátalakítási tervek mellett régóta érlelődik több elképzelés. 2004-ben tárgyaltak arról, hogy a Nyírő Gyula Kórházból pszichiátriai szakkórházat, a Szent Margit Kórházból pedig onkológiai profilú intézményt hoznának létre. S bár döntés nem született, a mostani kórházátalakítási tervek közepette Óbuda–Békásmegyer új polgármestere, Bús Balázs nemrégiben kijelentette: a 130 ezer lakosú kerület elvárja, hogy a Szent Margit Kórház alapszolgáltatásai változatlanul fennmaradjanak. Egy másik elképzelés szerint a Szent Margit Kórházat összevonnák a Szent János Kórházzal – ennek lényegében már lezajlott a főpróbája, amikor Nagy Péter Pál főigazgató távozását követően átmenetileg mindkét intézményt a Szent Margit Kórházat vezető dr. Gusztonyi Ágnes irányította. Az is többször felmerült, hogy a Péterfy Sándor Utcai Kórházat összevonják az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézettel; ma a Péterfyben működik a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Tanszéke. Sokak véleménye szerint be kellene zárni a Schöpf-Merei Ágost Anyavédelmi Központot és Kórházat, és kérdéses még a Madarász és a Budai Gyermekkórház sorsa: előbbi egyelőre a Heim Pál Kórházzal közösen működik, előbbutóbb azonban megszűnik gyermekkórházként létezni. A budai intézményt ugyancsak a Szent János Kórházhoz csatolnák, vagy később eladnák.
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!
