Lezárult a IV. Kossuth Zsuzsanna szakképzési verseny középdöntője

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) szervezésében zajló megmérettetés még a múlt év végén interaktív elődöntővel kezdődött, ahol közel 1200 diák indult el, közülük a legjobb 636 versenyző jutott be a vármegyei középdöntőbe.

A január 19. és 29. között zajló középdöntők során a tanulók korcsoportonkénti, ismeretkörönkénti bontásban, a tanulók munkarendjének figyelembevételével került megszervezésre – köztük az újszülött-, csecsemő- és gyermekápolás, a felnőttápolás, a képi diagnosztika, a perioperatív ellátások és az elsősegélynyújtás ismeretköreiben – bizonyították felkészültségüket, és közülük kerültek ki azok, akikkel a március 18-i országos döntőben találkozhatunk.

Ez a verseny egyszerre szól a szakmai tudásról, az elhivatottságról és az egészségügy jövőjéről – hangsúlyozta  Balogh Zoltán, a MESZK elnöke. Hozzátette: a Kamara számára kiemelten fontos a szakképzés ügye, a verseny pedig bizonyítja, hogy a fiatalok hisznek a hivatásukban és készek felelősséget vállalni a jövő betegellátásáért.

A megmérettetés szakmai alapjait a modern képzési formák adták. Oláh András, a MESZK szakképzési, oktatási és továbbképzési igazgatója rámutatott: 

„A feladatok a valós betegellátást modellezték. A duális képzés és a modern skill-laborok világa lehetővé teszi, hogy a diákok ismerős közegben bizonyítsák rátermettségüket. A verseny magas színvonala a legfőbb garancia a jövő betegellátásának biztonságára és minőségére.”

A IV. Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny országos döntőjének 2026. március 18-án a budapesti Lurdy Ház ad otthont, ahol kiderül, kik az ország legfelkészültebb egészségügyi szakképzésben résztvevő tanulói.

Fotó: MESZK
Fotó: MESZK

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...