hirdetés

Leváltással torolná meg Hende a Horn-ügyet

A honvédelmi miniszter állítólag a háziorvosát szeretné az Egészségügyi Központ élén látni - írja az ATV honlapja.

A választások után honvédelmi miniszterré emelkedő Hende Csaba hivatalba lépése után szinte nyomban kinyilvánította, hogy azonnal meneszti a tárca felügyelete alatt tevékenykedő Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) vezetőjét, Szilvásy Istvánt. És valóban, június elsejei hatállyal az egykori titokminiszter, Szilvásy György testvérének ki kellett ürítenie a BM Központi Kórház, a Központi Honvédkórház, a MÁV Kórház és az Országos Gyógyintézeti Központ összegyúrásából létrejött egészségügyi gigaintézmény főigazgatói szobáját. Ám amilyen gyorsan fújt takarodót Hende az előző kormány emberének, ugyanolyan tempóban nem találja az ÁEK új főigazgatóját.

Idestova több mint fél éve megbízott főigazgató kommandírozza az Egészségügyi Központot – Grósz Andor személyében. Az orvos ezredest egyébként a szakma teljes mértékben elfogadja, vezette a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Repülő- és Űrorvosi Tanszékét, igazgatóként irányította a Magyar Honvédség kecskeméti repülőkórházát, majd az ÁEK főigazgató-helyettese lett.  Szakmai berkekben Szilvásy menesztése óta azt rebesgetik, hogy az ÁEK-ot Bedros Róbert veheti át, és úgy tűnik, a pletykának politikai alapja is van.

Az atv.hu azonban több forrásból úgy tudja: nem ő Hende Csaba favoritja. A rossz nyelvek szerint a honvédelmi miniszter háziorvosát szeretné az ÁEK élén látni. Ennél azonban a jelenlegi status quo is elfogadhatóbb az érintettek számmára, ám az atv.hu információi szerint ez az állapot nem marad fenn sokáig, ugyanis a tárcavezető levenni készül Grószt a megbízott főigazgatói posztról, akit azzal vádol, hogy ő szivárogtatta ki a meglehetősen pikáns politikai felhangú történetet Horn Gyuláról és Orbán Viktorról.

A teljes cikket az ATV oldalán olvashatja.

(forrás: ATV)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...