2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Lemondott a szlovén egészségügyi miniszter

Lemondott Tomaz Gantar szlovén egészségügyi miniszter, miután pártja, a Szlovénia Nyugdíjasainak Demokrata Pártja (DeSUS) egy nappal korábban kilépett a Janez Jansa vezette jobbközép négypárti koalíciós kormányból, közölte pénteken a közszolgálati televízió.

"Mindig is lelkiismeretesen, felelősségteljesen és elkötelezetten próbáltam végezni a munkámat. Úgy gondolom, hogy fontos tevékenységet végeztünk együtt" - írta Gantar lemondó levelében. Karl Erjavec, a DeSUS elnöke csütörtökön még azt mondta: a párt két tárcavezetője, Tomaz Gantar egészségügyi és Joze Podgorsek mezőgazdasági miniszter nem mond le, felmentésükről Janez Jansa kormányfőnek kell döntenie.

Később Jansa és több politikus is rámutatott arra, hogy a nyugdíjas párt alapszabálya lemondásra kötelezi a minisztereket, ha a politikai tömörülés kilép a kormánykoalícióból.

A DeSUS legfőbb testülete csütörtökön hozott döntést a koalíciós kormány elhagyásáról, és egyben határozott arról, hogy Erjavec lesz a miniszterelnök-jelöltje. Erjavec ezt azzal magyarázta, hogy a Szlovéniában kialakult kritikus belpolitikai helyzet miatt vonták meg a támogatást a kormánytól, aminek nem a koronavírus-járvány vagy az egyes miniszterek munkája az oka, hanem Jansa politikája.

A jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS), a kereszténydemokrata Új Szlovénia (NSi), a Modern Közép Párt (SMC) és a DeSUS alkotta koalíció eddig 46 parlamenti képviselővel rendelkezett a 90 fős törvényhozásban. A nyugdíjaspártnak ebből öt képviselője van.

A kormány nem veszítette el a többségét a törvényhozásban, mert kívülről támogatja még a jobboldali ellenzéki Szlovén Nemzeti Néppárt (SNS) három és a kisebbségek két képviselője, valamint a DeSUS egy képviselője, akit emiatt kizárnak a pártból.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink