hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Ledarálták a lélegeztetőgép-beszerzéshez köthető papírokat

Már 2021 novemberében megsemmisítette a külügyminisztérium a másfél évvel korábban kötött, túlárazott malajziai lélegztetőgép-beszerzés iratainak egy részét, írja a Népszava.

Feltűnően gyorsan, a beszerzést követő 20 hónapon belül megsemmisítette (selejtezte) a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a 2020 márciusi lélegeztetőgép-beszerzéssel kapcsolatos iratok egy részét – derült ki azokból az dokumentumokból, amit a külügyi tárca küldött meg a Transparency International (TI) Magyarországnak egy kúriai ítélet nyomán. 2020 nyarán szokatlan módon a KKM-en keresztül többszáz milliárd forint ömlött ki az államháztartásból. A Pénzügyminisztérium költségvetési beszámolójából az is kiderült, hogy a pénzt lélegeztetőgépek, maszkok és más egészségügyi felszerelések ellenértékeként fizették ki akkor még ismeretlen cégeknek a Covid-járvány elleni védekezés részeként.

2020 március 25-én a KKM közigazgatási államtitkára, Balogh Csaba szerződést kötött a malajziai GR Technologies SDN BHD nevű céggel 7000 lélegeztetőgép beszerzéséről közbeszerzési eljárás nélkül, amely egyébként jogszerű volt a koronavírus járvány idején elfogadott rendkívüli szabályok alapján. A szerződések révén a külügyminisztérium csak a maláj cégtől mintegy 176 milliárd forint értékben vásárolt kínai gyártású lélegeztetőgépeket, szám szerint közel 7000 darabot.

Ezek túlnyomó többségét soha nem is használta a magyar egészségügy, részint mert számos gép nem felelt meg a magyar és EU-s szabványoknak, illetve nem is volt ekkora lélegeztetési szakember-kapacitása a magyar kórházaknak, és, tegyük hozzá: szerencsére, még a koronavírusjárvány csúcsán sem volt szükség ennyi beteg egyidejű lélegeztetésére.

(...)

A KKM pár nappal ezelőtt a harmadfokú kúriai ítélet jogerőre emelkedése után arról tájékoztatta a Transparency-t, hogy GR Technologies SDN BHD nevű gazdasági társaság átláthatóságával kapcsolatban keletkezett iratokat már 2021. november 15-én, vagyis a szerződés aláírását követő 20 hónap elteltével megsemmisítették. 

A TI emlékeztet, hogy míg a KKM 20 hónap után ledarálta az iratokat, addig a magánszemélyeknek 5 évig kell megőrizniük a rezsiszámláik befizetést igazoló iratokat, vagyis feltűnően gyors volt a selejtezés, írja a Népszava.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink