hirdetés
2021. június. 18., péntek - Arnold, Levente.
hirdetés

Lázár: Elégedettek az emberek az ellátással

Radikálisan szeretné növelni a kormány a betegségek megelőzésre szánt összegeket, erre hazai forrásokat is mozgósítanak – hangzott el a 100. Kormányinfón.

Egymilliárd forinttal növeli az üres háziorvosi és alapellátó fogorvosi körzetek betöltésére elkülönített keretet a kormány, de ezt az összeget az igények arányában készek növelni – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 100. Kormányinfón. Mint mondta, valamennyi praxist vásárolni kívánó orvos támogatáshoz fog jutni.

Magyarország nemzetközi segélyprogramokban is részt vesz, a kelet-ázsiai országok felzárkóztatása régóta futó projekt – adott magyarázatot a kabinetminiszter az azt firtató kérdésre, hogy miért külföldi beruházásokat segít a kormány, miközben idehaza is hosszan várakoznak diagnózisra és beavatkozásokra a betegek.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az elmúlt években súlyos milliárdokat mozgósítottak a várólisták rövidítésére, az állampolgárok fele elégedett a kórházi, 70 százaléka a járóbeteg-, 80 százaléka pedig a háziorvosi ellátással. Azt ugyan elismerte, hogy az ország egyes területei között van különbség abban, hogy mennyit kell várakozni a tervezett műtétekre, de mindenütt hamarabb jutnak ellátáshoz a betegek műszemlencse vagy protézis beültetésére. Hozzátette azonban azt is, hogy akut beavatkozásokat elvégzik a szolgáltatók.

Arra a felvetésre, előfordul, hogy daganattal diagnosztizált betegek gyógyítása csak 40 nap késedelemmel kezdődik el, a miniszter úgy reflektált, ezeknek a pácienseknek három éve soron kívüli diagnosztikai vizsgálatokat biztosítanak; hogy erre szükség van-e vagy sem az adott beteg esetében, arról a kezelőorvos dönt.

Lázár elmondta, hogy a magyar egészségügy nehezen tart lépést az orvostechnológia fejlődésével, de „erőnkhöz és gazdasági teljesítőképességünkhöz képest költünk az egészségügyre”. Ezt megelőzően arról is beszélt, hogy a kormány a gazdasági miniszter beszámolója alapján áttekintette az ország makrogazdasági helyzetét, az adatok jók, az állam bevételei növekednek, a számok stabil növekedésről tesznek tanúbizonyságot.

 

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink